Közel áll a megállapodáshoz Andrew G. Vajna és a TV2 tulajdonjogát bíró Simon Zsolt és Yvonne Dederick – értesült a Népszabadság. Vajna érdeklődése korábban sem volt titok, de felgyorsultak az események a csatorna körül.
Zoom
Egyre égetőbb szüksége van a feltőkésítésére a TV2-nek, ugyanis évek óta veszteséget termel. "Andy" Vajna lehet a vásárló, a Népszabadság szombati számában megjelent információi szerint az üzlet napokon belül létrejöhet. A Simon–Dederick tulajdonospáros másfél éve vásárolta meg egy hitelkonstrukcióban a német ProSiebenSat1 csoporttól a csatornát 5 milliárd forint körüli értéken. Azonban az erős költségvetési vágások ellenére is 1,5 milliárd veszteséget könyveltek legutóbb, és ez kellemetlenebbül érinti az új tulajdonosokat, mint egykor a tőketartalékkal bíró németeket. Az idő szorít: a P7S1-nak 5 év alatt kell kifizetni a vételárat, amennyiben ez nem sikerül, a tévé visszaszáll a németekre. Piaci információk szerint legkorábban 2017-ben kell fizetni, addig nyereségessé kell válnia, tartalékot kell gyűjtenie. A legkézenfekvőbb egy tőkeerős vállalkozó bevonása lehet.
Korábban 6-8 milliárd bevételre számított a csatorna a kábelcégektől várt terjesztési díjból, melyet 2015-től szedhetett volna a társaság, de a rezsicsökkentés ezt elkaszálta, azóta az állami hirdetések jelentettek főbb bevételt a csatornának. Korábban megírtuk, hogy a TV2-t 2014 augusztusa óta jelentősen elkezdték kitömni állami hirdetésekkel – nem sokkal Simicska Lajos tőkéjének kivonulása után –, emellett intenzív tárgyalásba kezdtek Andrew G. Vajna kormánybiztos filmproducerrel, hogy több műsort is a csatornához vigyenek. A jó kapcsolat egyik oka lehet, hogy a producer Yvonne Dederick ügyvédként dolgozó férjének ügyfelei között található. Az állam 25 milliárd forintnyi állami hirdetést készül elkölteni, a filmügyi kormánybiztos "Andy" Vajna ezek egy részét csatornázhatja be a TV2-höz.
(Népszabadság - HVG nyomán)
Kapcsolódó: