Elismerte az izraeli nagykövetség szóvivője, hogy Simon Peresz államfő a múlt héten Magyarország és Lengyelország felvásárlásáról beszélt egy fórumon. – Senkit nem akart megsérteni az izraeli államfő a kijelentésével, inkább szerencsétlen szóhasználatról beszélhetünk ebben az ügyben – reagált a Magyar Nemzet megkeresésére az izraeli nagykövetség.

Büchler András szóvivő szerint Simon Peresz a botrányt kavaró beszédével azt akarta érzékeltetni, hogy a közel-keleti bajok ellenére ilyen nagy mértékben fejlődik az izraeli gazdaság. Közölte: „Bár a szöveg nem tekinthető tükörfordításnak, ám a felvásárlás kifejezés használata korrektnek mondható.” Mint megírtuk, október 10-én Simon Peresz Tel-Avivban, a Kereskedelmi Irodák Szervezetének éves közgyűlésén mondott beszédet. Úgy fogalmazott: „Manapság gyarmatok létesítése és hadsereg bevetése nélkül is lehet birodalmakat alapítani. Nézzék meg, mekkora birodalmat épített ki magának rendőrség és katonaság nélkül Bill Gates, s azt is láthatják, hogy micsoda ereje van. (…) Izraeli üzletemberek befektetnek az egész világon. Izraelnek példa nélküli gazdasági sikerei vannak, mostanra kivívtuk gazdasági függetlenségünket, felvásároljuk Manhattant, Lengyelországot és Magyarországot.”

(MNO)

Kapcsolódó cikkünk:

A Strabag Nemzet nem hisz Izrael elnökének