A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2018. május 26-án délután Gyálon, a Vecsési úton több személygépkocsi ütközött eddig tisztázatlan körülmények között.
Az ütközésben érintettek, valamint családtagjaik ezt követően a helyszínen összeverekedtek, különböző eszközökkel bántalmazták egymást, többen megsérültek. Az elsődleges adatok alapján a bántalmazásban részt vevő egyik személy egy feltehetően gumilövedékes riasztófegyverből több lövést is leadott. A rendőrök kiérkezése előtt a résztvevők közül többen elhagyták a helyszínt, azonosításuk folyamatban van.
Zoom
Bűnügyi helyszínelők dolgoznak 2018. május 26-án a Pest megyei Gyálon a Vecsési úton, ahol két személyautó és egy terepjáró ütközött egymással. Az ütközést követően verekedés tört ki és feltehetően gumilövedékes riasztófegyverből lövések is eldördültek. A helyszínen ketten megsérültek (fotó: Lakatos Péter / MTI)
A Dabasi Rendőrkapitányságon garázdaság bűntett elkövetésének gyanúja miatt indult nyomozás a történtek tisztázása végett, az ügyben a már ismert érintettek elszámoltatása megkezdődött.
(Police)
Frissítés: Még a kocsmát is be kellett zárni
Többen autós üldözésről és a Keresztapa című filmbe illő konfliktushelyzetről számoltak be az ATV híradójának. Bár pontosan nem tudni, mi történt, a gyáliak szerint két helyben élő család konfliktusa állhat a háttérben. A rendőrség csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt indított nyomozást.