Öten megsérültek egy balesetben szombaton Eger és Kerecsend között, a 25-ös főutat lezárták - közölte a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-vel.
Soltész Bálint tájékoztatása szerint a főút 9-es kilométerének közelében eddig tisztázatlan okból árokba hajtott egy személyautó, majd egy másik gépkocsi a segítségnyújtás szándékával megállt, és utasai kiszálltak. A főúton állókat ezt követően elsodorta egy arra haladó harmadik jármű.
A balesetben az első adatok szerint öten sérültek meg, az MTI úgy tudja, hárman életveszélyesen. A helyszínre több mentőhelikopter is érkezett – mondta a szóvivő.
Az útszakaszon a rendőrök teljes lezárás mellett helyszínelnek, kerülni Andornaktálya vagy Demjén felé lehet.
(MTI)