Meglévő párt tagozatává nem válnának, az elmúlt 25 év politikai szervezeteivel nem akarnak azonosulni, de saját pártot a következő választásra már tervezgetnek.
Elkezdtek pártalapításon gondolkodni a pénteki "civil" tüntetés szervezői. Minderről Várady Zsolt volt IWIW-alapító, a MostMi! "társadalmi kezdeményezés" egyik elindítója beszélt az Origónak. Várady a lap szerint úgy fogalmazott: nem zárta ki, hogy idővel maguk is pártot alapítanak majd valamelyik "civil platform" alapjain, ennek lehetőségét már vizsgálják, és az országgyűlési választásig valószínűleg felállhat az új politikai erő.
Zoom
Várady Zsolt, aktuális főcivil
Egyben beszélt arról is, miért nem mentek bele abba, hogy péntek esti nagygyűlésükön a veszprémi választáson a baloldali ellenzék közös jelöltjének tekintett Kész Zoltán felszólaljon. "Örültünk a megkeresésnek, de nem szeretnénk egy meglévő párt tagozatává sem válni. Nem tudunk azonosulni az elmúlt 25 év politikai szervezeteivel" - fogalmazott Várady.
Az esetről Kész azt mondta: "Nincs harag, sértődés. Kifejezetten jó a kapcsolatom a szervezőkkel, a döntés pedig csak erre az alkalomra vonatkozik".
Frissítés: ORF-riportert köpdöstek és közben EU-t védtek a toleráns Che Guevara-sok
A közállapotok megváltoztatásáért tüntettek a fővárosban az Operánál péntek este, a résztvevők a Nagymező utcáig töltötték meg az Andrássy utat - jelentették a helyszínről az MTI tudósítói.
A Facebookon MostMi! - Új országot építünk! mottóval meghirdetett demonstrációt az Operánál tartották, a közösségi oldalon 11 ezren jelezték részvételüket, az MNO szerint a rendezvényen több ezren jelentek meg.
Zoom
Felszólaltak: Takács Borbála (ötletgazda, rendőrségi bejelentő), Várady Zsolt (Iwiw-alapító), Kálmán László (gyurcsányista nyelvész), Madarász Csaba („a részvételi demokrácia szakértője”), Csizi Zsolt (A Város Mindenkié csoport), Udvarhelyi Tessza (Közélet Iskolája), Somody Bernadette (a Soros Alapítvány által létrehívott Eötvös Károly Intézet igazgatója) és Vágó Gábor (volt LMP-s honatya).
Várady Zsolt, a MostMi társadalmi kezdeményezés egyik elindítója arról beszélt: nem magát a képviseleti demokráciát utasítják el, hanem az elmúlt 25 év pártjait vonják kérdőre, mert nem tettek valós lépéseket azért, hogy a társadalom igazi részévé váljon a közügyek formálásának. Beszéde lényegében magyarázkodásról szólt, a csürhét nyugtatta, miszerint egyelőre nincsenek pártpolitikai ambíciói és a MostMi mozgalom sem pártalapítási szándékkal jött létre, mert nincs itt az ideje, nincs hozzá szervezet, sem anyagi lehetőség.
Somody Bernadette, az Eötvös Károly Intézet "soros" igazgatója azt mondta, bár a három éve hatályos alaptörvény azt állítja, hogy Magyarország köztársaság, ez szerinte nem igaz. Azzal riogatott: "újra meg kell alapítanunk" a magyar köztársaságot, és meg kell alkotni új alkotmányát. Hangsúlyozta: a köztársaság mindenkié, a köztársaság adja a legnagyobb szabadságot és biztonságot mindenkinek.
A rendezett körülmények között felnövő és élő Udvarhelyi Tessza, a Közélet Iskolája egyik alapítója, valamint a miskolci állását elvesztő és egy fővárosi kunyhóba, majd önkormányzati bérlakásba kényszerülő Csizi Zsolt, A Város Mindenkié csoport aktivistája eltérő sorsukat hasonlították össze. Utóbbi azt mondta: a meglévő szakadékot nem a Fidesz, hanem a kapitalista gazdasági rendszer teremtette, de a kormány mindent megtesz azért, hogy a különbségeket ne csökkentse, hanem növelje. Udvarhelyi Tessza kijelentette: ennek a kormánynak mennie kell, a jövőben pedig hiteles, felelős, valóban baloldali értéket valló politikusokra lesz szükség.
Zoom
Vágó Gábor volt LMP-s országgyűlési képviselő, akit "magyar állampolgárként" konferáltak fel, azt mondta: a Fidesz rendszere bukásra van ítélve, de hogy ez holnap, idén, 2018-ban történik-e meg, vagy évtizedeket kell várni rá, a tudatos állampolgárokon múlik. Hangsúlyozta: demokratikus európai alternatívát kell felmutatniuk, és ennek megteremtésére időt, energiát és pénzt kell áldozniuk. Arra is kitért, hogy nem egy új pártot, hanem mindenki számára nyitott alternatívát kell felépíteniük, a céljuk pedig a szélsőségektől ódzkodó, demokratikus, középre tartó európai ország megteremtése.
Kálmán László nyelvész decentralizálásról, az állam működésének teljes nyilvánossá tételéről és a nyomor felszámolásáról beszélt. Hangsúlyozta: a civilek szabadok és európaiak szeretnének lenni. Azt is kiemelte: nem tesznek egyenlőségjelet az eddigi magyar kormányok közé, mert a 2010 előttiek nem tudtak és talán nem is akartak úgy visszaélni a hatalommal, mint a jelenlegi. Hozzátette: de egyik kabinet sem akarta helyrehozni a súlyos rendszerhibákat, ezért nem kérnek a 2010 előtti állapotok egyszerű visszaállításából sem.
Takács Bori, a MostMi társadalmi kezdeményezés egyik elindítója azt mondta: Orbánnak és vele együtt a rendszernek is mennie kell, és helyette egy új, jobb rendszerre van szükség, abban még meg kell egyezniük, hogy milyen legyen.
Elmondta: Angela Merkel német kancellár egy hónap múlva esedékes látogatása idejére szervezik a következő tüntetést, hogy megmutassák: Európához akarnak tartozni.
Zoom
A tömegben körülbelül tucatnyi közmunkás-szakszervezet feliratú, illetve több uniós és vörös zászlót is lehetett látni, de volt, aki Che Guevarát ábrázoló ronggyal érkezett.
A rendezvény alatt az osztrák állami közszolgálati műsorszolgáltató (ORF) riportere megpróbált meginterjúvolni egy tüntetőt. Sajnos kísérlete kudarcba fulladt, ugyanis a kiszemelt tüntetőnek nem tetszett az egyik kérdés, így "először elküldte a picsába a riportert, majd leköpte" - fogalmaz tudósításában az Alternatíva blog.
A rendezvény végén, a Himnusz elhangzása közben a színpad előtt dulakodás alakult ki, amikor a demonstráció egyik résztvevője uniós zászlót tartott a magasba, rajta "Nem" felirattal, és egy ember ki akarta csavarni a kezéből. Az MTI tudósítói azt látták, hogy két embert rendőrök gyűrűjében az operaház oldalához kísértek, ott igazoltatták őket.
A rendőrség az MTI megkeresésére azt közölte, hogy a demonstrációhoz kötődően senki ellen nem indult eljárás.
(Origó - HVG - MTI - MNO - Alternatíva nyomán) 
Kapcsolódó: