Elindult az Élet menete a Budapesten a Dohány utcai zsinagógától vasárnap délután. A zsinagóga előtti teret megtöltő tömeget Bandi László, az Élet Menete Alapítvány kuratóriumának tagja és Vattamány Zsolt (Fidesz-KDNP), a VII. kerület polgármestere köszöntötte.
Bandi László "nagy, hangos kiáltásnak" nevezte a holokauszt áldozataira emlékező (értsd: az álbűntudat keltésével pénzcsapokat nyitogató - a szerk.) menetet, amely arra figyelmeztet: "tennünk kell azért, hogy nagyszüleink, szüleink múltja ne válhasson a mi és gyerekeink jövőjévé" - mondta, hozzátéve: ez az idei menet mottója is.
Zoom
Ez Budapest
Ismertetése szerint az Élet menete elnevezés arra emlékeztet, hogy a második világháború idején a "nácik" sok százezer embert kényszerítettek "halálmenetekbe", hosszú kilométerek gyalogos megtételére ruha és élelem nélkül, gyengén, betegen. Ezeket a meneteket nagyon kevesen élték túl - állította.
Ismét sokasodnak a baljós jelek
A koncentrációs táborokban, a frontokon és a háború sújtotta településéken megölt emberek emlékére, valamint a "történelem tanulságainak jelképes emlékeztetőjeként" jött létre a halálmenet ellentéte, az Élet menete – tette hozzá Bandi László. Szólt arról is, hogy évről évre egyre többen vesznek részt a meneten vallásra, nemre és politikai hitvallásra való tekintet nélkül, ami azt mutatja, hogy újra "van tennivaló". "Egyre többen látják, hogy ismét sokasodnak a baljós jelek: a házak falán, a nyilvánosság, az intézményrendszer egyre több felületén" - fogalmazott.
Vattamány Zsolt fideszes polgármester hangsúlyozta: a történelem során az emberiség többször elkövette ugyanazokat a bűnöket. "Éppen ezért fontos, hogy ne csak szavakkal, hanem tettekkel is kiálljunk egymás mellett" - fogalmazott. Arra figyelmeztetett, hogy tanulni kell a múlt bűneiből, s meg kell tanítani a következő nemzedékeknek, hogy semlegesnek maradni kevés, valamint, hogy nem külső szemlélőkre van szükség, hanem egyértelmű és bátor kiállásra.
Erzsébetváros polgármestere beszélt arról is, hogy a Dohány utcai zsinagóga és környéke központi helyszíne volt a múlt századi tragédiáknak. Nehéz felfogni - mondta, hogy a Dohány utca, Kertész utca, Király utca és Károly körút közötti területen, az egykori gettóban élők száma 1945 januárjában megközelítette a 70 ezret.
Hozzátette: bár a budapesti gettó volt az egyetlen, amely felszabadult, nagyon sokan nem élték már meg 1945 januárját. A túlélőknek pedig szembesülniük kellett azzal, hogy mindenük odaveszett, családjuk darabokra hullott szét, életük kettétört.
Akiket nem lehet végleg legyőzni
Vattamány Zsolt kiemelte: ez a menet mégis az életről szól, "amely utat tör magának, mint a kerítésre fonódó indák, a járdát feltörő gyökerek", amelyet "meg lehet törni, le lehet nyesni, de nem lehet végleg legyőzni". A "túlélők" ugyanis nem az áldozatok emlékét őrzik, hanem továbbviszik elődeik hitét, tudását, és "beteljesítik a kettétört életek meg nem valósult ígéreteit" - idézett tovább a közhelyszótárból.
Az indulás előtt a szervezők magyar, izraeli és európai uniós zászlókat osztogattak résztvevőknek.
A menet a Károly körút - Bajcsy-Zsilinszky út - Andrássy út - Dózsa György út útvonalon az Ötvenhatosok terére érkezik majd meg. A téren megemlékeznek majd a februárban elhunyt Schweitzer József főrabbiról. Beszédet mond mások mellett Gordon Gábor, az alapítvány kuratóriumának elnöke, Ronald S. Lauder, a Zsidó Világkongresszus elnöke és Verő Tamás rabbi, Martin Schultz, az Európai Parlament elnöke pedig videoüzenetben fogja elmondani gondolatait.
Nagykoalíciós sétafika
Az Élet menetét tizenharmadszor tartják meg Budapesten azzal a céllal, hogy a résztvevők felekezeti és politikai hovatartozásra való tekintet nélkül együtt róhassák le kegyeletüket a holokauszt áldozatainak emléke előtt, és tegyenek hitet a társadalmi szolidaritás és a demokratikus politikai kultúra mellett.
A programon való részvételét az MTI-nek több párt is jelezte, köztük az LMP, az Együtt és a Magyar Liberálisok Pártja. Tájékoztatásuk szerint az LMP-t mások mellett Schiffer András társelnök, frakcióvezető és Szél Bernadett frakcióvezető-helyettes képviseli, az Együtt pártot Szigetvári Viktor elnök, Juhász Péter alelnök, míg a liberálisokat Fodor Gábor pártelnök és Bősz Anett ügyvivő.
Az MTI tudósítói látták a menetben Colleen Bellt, az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetét is.
(MTI nyomán)