Az elmúlt években több mint négyezer vonathiba történt a 3-as metró vonalán, ebből 36 füstöléssel járt. A metró állapota kritikus, reális veszéllyé vált, hogy bármelyik pillanatban le kell állítani. Ezzel sokkolta a BKV a Közbeszerzési Döntőbizottságot, hogy engedélyezze a mielőbbi szerződéskötést az oroszokkal a metrófelújítására - írja az Index.
A BKV drámai hangú levélben kérte a Közbeszerzési Döntőbizottságot arra, hogy mielőbb megköthesse a szerződést a pályázaton nyertes orosz Metrovagonmassal a 3-as metró szerelvényeinek felújítására. A szerződéskötést azért függesztették fel, mert a tenderből kizárt észt Skinest Rail megtámadta az eredményt.
![]() |
Mindezen hibák a vonalon közlekedő teljes járműpark leállítását tehetik szükségessé, ami az M3 metró vonal lezárását eredményezi.
Lezárás esetén a metró járművek időszakos pótlására sincs lehetőség más vasúti járművel. Mindez nemcsak feltételezés, hanem bármikor megtörténhet, mint ahogy történt például a 2009-es S-Bahn esetében is Berlinben, ahol a német közlekedési hatóság leállította a járműállomány nagy részét. Erre figyelmeztetett levelében a BKV is:
Az M3 metróvonal infrastruktúrája és az azon használt gördülőállomány állapota olyannyira kritikus, hogy a jelenlegi műszaki színvonal mellett reális veszéllyé vált, hogy bármelyik pillanatban le kell állítani.
Eszerint a személy- és vagyonbiztonsággal kapcsolatos kockázat folyamatosan nő, és bizonyossággal senki nem tudja megbecsülni, hogy ez a kockázat mikor emelkedik arra a szintre, amikor adminisztratív beavatkozásként a metró leállítása lesz szükséges. A mielőbbi szerződéskötés tehát a BKV szerint kiemelt közérdek, ez szolgálja a közszolgáltatási tevékenység ellátásbiztonsága folyamatosságának fenntartását.
A cég azt is kiszámolta, hogy a leállított metró pótlása havi 23 milliárd forintba kerülne:
Megállapítható, hogy az egy havi M3 teljes autóbuszpótlásból adódó többlet menetidő mintegy 23 milliárd Ft mértékű társadalmi veszteséget okoz havonta.
(Index nyomán)






