A migrációval összefüggő törvényjavaslatok ellen, illetve a bevándorlók mellett tüntettek a Migration Aid csoport szervezésében szerda este a fővárosban.
A demonstráció a Nyugati térről indult, majd a tüntetők az Országgyűlés épülete elé vonultak, ahol a tömeg megtöltötte a Kossuth Lajos tér közepét.
Zsohár Zsuzsanna, a Migration Aid aktivistája a téren elmondott beszédében felszólította a magyar kormányt a menekültkrízissel kapcsolatos "félelemgerjesztő látszatintézkedések" beszüntetésére.
A Magyarországra érkező menedékkérők segítésére alakult közösségi kezdeményezés aktivistája emlékeztetett arra, hogy tíz hét alatt, mintegy 70 ezer embernek tudtak segítséget nyújtani, ami annak a 100-150 aktivistának és a több ezer adományozónak köszönhető, akik támogatták munkájukat.
A továbbiakban arra is felszólította a kormányt, hogy fejezze be "egyes embercsoportok démonizálását", mert "nincsenek illegális emberek", "kollektívan bűnös csoportok". (Nem az emberek illegálisak, te észlény, hanem egyes cselekedeteik, például a törvénytelen határátlépés - a szerk.) Követelte továbbá, hogy a kormány vállaljon aktív szerepet az Európai Unió integrációs politikájában.
A "migrációt kriminalizáló", az Országgyűlés elfogadására váró törvényjavaslatokról azt mondta: "44 oldal tömény embertelenség". Példaként említette, hogy a javaslat felhatalmazza a rendőrséget a belépésre bárki otthonába, ha feltételezi róla, hogy "menekültet" rejteget.
"A menekültet nem rejtegetem, hanem a vendégem" - fogalmazott az aktivista.
Végül meghívta az országgyűlési képviselőket a tranzitzónákba, illetve a zárt határőrizeti táborokba egy látogatásra, illetve kilátásba helyezte, hogy csütörtökön újabb demonstrációt tartanak a parlament előtt.
A megmozdulás végén a résztvevők virágokat helyeztek el az Országgyűlés épülete elé "a menekülők tiszteletére".
A tüntetők a "Not in my name", vagyis "Nem az én nevemben" feliratú táblákat emelték magasba, utalva arra, hogy nem értenek egyet a tervezett törvénycsomagban szereplő intézkedésekkel. Sokan európai uniós zászlót lobogtattak.
A demonstráción jelen volt Szabó Tímea, a Párbeszéd Magyarországért Párt, Juhász Péter, az Együtt, illetve Lendvai Ildikó, az MSZP politikusa.
(MTI nyomán)