Aggodalommal nyilatkozott az illegális bevándorlók befogadásáról és az uniós kvótákról Liviu Dragnea, a Romániában kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) ideiglenes elnöke pénteken, miután felkereste a budapesti Keleti pályaudvart.
A PSD vezetője a magyar-román labdarúgó Eb-selejtező mérkőzésre érkezett Budapestre, ahol személyesen akart tájékozódni a migránsok helyzetéről. A román Hotnews.ro hírportál beszámolója szerint a politikus kijelentette: "Látni akartam a bevándorlókat, mert a román állam nagyon derűsen ajánlkozik, hogy mi is befogadjuk őket, holott azt sem tudjuk, fel vagyunk-e erre készülve vagy sem".
Dragnea úgy vélekedett, hogy vannak a bevándorlók között szánalomra méltó, elesett emberek, ugyanakkor furcsának tartotta, hogy a többség fiatal férfiakból áll, akik nagyon jól szervezetteknek tűnnek, elrejtik arcukat, amikor filmezik őket.
Minden csoportnak megvan a vezetője, és egyetlen céljuk van, hogy eljussanak Németországba - mondta a Keleti pályaudvarnál szerzett tapasztalatait alapján a román szociáldemokrata politikus.
Közölte: hétfőre behívja Bogdan Aurescu külügyminisztert a koalíció értekezletére, hogy tájékoztatást kérjen az Európai Bizottság legújabb kvótajavaslatairól.
A román hatóságoknak meg kell vizsgálniuk, képesek-e annyi menekültet befogadni, amennyit Brüsszel elvár Romániától - mondta Budapesten a román kormánypárt ideiglenes elnöke.
(MTI)