Elkerülhetetlen a dugódíj bevezetése Budapesten - közölte Tarlós István főpolgármester a pénteki sajtótájékoztatóján.
Jelenleg kétféle javaslat van, az egyik szerint a főváros teljes közigazgatási területén alkalmaznának egy Budapest-matricát, amelynek az éves ára 5000 forint, havi ára pedig 450-500 forint lenne - mondta Tarlós István. A másik javaslat egy kétlépcsős, kombinált rendszert irányoz elő. Ennek lényege, hogy egy szűkebben vett belvárosi zónában egy második díjat is bevezetnének.
A fővárosi kerületi polgármesterek és szakemberek javaslata alapján a Budapest-matricára épülő rendszer bevétele évente 700-800 milliós lenne, de ha azt a budapesti lakosokra is kiterjesztenék, akkor 2-2,5 milliárdos bevételt is hozna - közölte a főpolgármester. A szűkebb belvárosra vonatkozóan még nem határozták meg, hogy milyen mértékű díjat lehet bevezetni. A bevételt a közösségi közlekedés finanszírozására fordítanák.
Tarlós István megjegyezte azt is, hogy az ügyben a BKV finanszírozása, az utazási kedvezmények átalakítása mellett a dugódíj ügyében is a kormányfőhöz fordul. Szólt arról is, ha az állam is támogatja a javasolt rendszer bevezetését, akkor jogszabály-módosításra is szükség lesz.
A bevezetés időpontjára és a belső zóna elképzelt határára vonatkozó kérdés kapcsán a főpolgármester türelmet kért, de azt elmondta, hogy a belső zóna határáról még két elképzelés van. Korábban a városvezetés azt próbálta elérni az Európai Uniónál, hogy ne kelljen bevezetni a dugódíjat.
(MTI)