Ma reggel az alábbi levelet kapta a Heti Válasz László Petrától. Már meg is van az általa korábban - interjújában - gyilkosoknak nevezett 444 és hasonszőrű zsidó médiaterroristák első áldozata, hiszen a nagymama állapota akkor fordult válságosra, amikor a "népbíróságokat" megidéző módon elindult a talmudi "rögtönítélkezés".
Ma van a névnapom, de ez a nap sem úgy alakult, ahogy azt szerettem volna, mint mostanában az egész életem. Ahogy azt a Heti Válasz-interjúban is nyilatkoztam, férjem édesanyját – gyermekeim nagyiját – nagyon megviselte az ellenem és családom ellen folytatott globális médialincselés, és ennek következtében drasztikusan romlott egészségügyi állapota. Ma reggel kaptuk a hírt a kórházból: a nagyi meghalt.
Nem tudtam mellette lenni, hogy fogjam a kezét. Úgy halt meg, hogy nem tudta, mi lesz az imádott unokáival, milyen jövőt szán nekik az engem elítélő virtuális médiabíróság.
A tragédia miatt egy nap tűzszünetet kérek! Hadd legyen ez a nap a gyászé. Utána, ha még nem adták mi magukból a családomat és engem fenyegető »bíráim« az összes gyűlöletüket, jöhet az »úgy kell neki, remélem, Petra lesz a következő«, stb. Én bírom. Nekem volt már rosszabb is. Szegény nagyi nem bírta…