Katonai bázist hoz létre a NATO Székesfehérváron – írja a Magyar Idők. Erről - hivatalosan - a jövő heti védelmi miniszteri találkozón döntenek Brüsszelben.
Zoom
Ezek az oroszok tényleg háborút akarnak...
A parancsnoki központok létesítéséről már határoztak a balti államokban, Lengyelországban, Romániában és Bulgáriában. Ehhez csatlakozik a jövő csütörtöki döntéssel Magyarország egy negyvenfős parancsnoki központ létrehozásával, ahová fogadni lehet a szövetség gyors reagálású erejének katonáit és eszközeit. A koordinációs központ tesztelése már megkezdődött azzal, hogy gyakorlatozás címén nagy létszámú nemzetközi haderő és modern katonai eszközök készültek fel "az ukrajnai konfliktus miatt kialakult orosz fenyegetésre".
Az új parancsnoki központok a hivatalos közlések szerint tervezési és koordinációs szerepet töltenek majd be katonai gyakorlatok során, illetve az újonnan felálló gyors beavatkozású erő esetleges bevetésekor. Valójában azonban a későbbiekben amerikai katonai eszközök fogadását és állomásoztatását is el kell vállalni az említett bázisokon. A támaszpontok célja egyrészt a megfelelő katonai védelem, másrészt az, hogy "figyelmeztesse Oroszországot arra, hogy a NATO megvédi valamennyi tagállamát". A katonai központokból, az úgynevezett összhaderőnemi nemzetközi koordinációs egységekből (NFIU) egy körülbelül 5000 főből álló, rendkívül gyorsan, akár 48 óra alatt bevethető NATO-erő egységeit irányíthatják majd háborús konfliktus esetén. Katonai szakértők szerint ez egyértelmű jele annak, hogy az Egyesült Államok egyfajta pufferzónaként akarja használni a Baltikumot és Kelet-Európát (az nem gond, hogy mi nem is oda tartozunk - a szerk.) a Nyugat és Oroszország között.
A nemzetközi haderő és az amerikai eszközök telepítése – egyelőre csupán hadgyakorlatokra – már meg is kezdődött, legalább október végéig Magyarországon marad csaknem ötszáz amerikai katona 58 darab HMWWV páncélozott terepjáróval, 38 darab Strykers páncélozott lövész járművel, hat darab Howitzers tábori ágyúval és 39 teherautóval együtt. Szeptember végéig a légi mentésre is nagyszabású hadgyakorlaton készültek fel nemzetközi összefogással. A Combined Joint Personel Recovery Strategic Course 2015 gyakorlaton a magyar Gripenek mellett többek között két francia Caracal, három olasz AMX harcászati repülőgép, német, olasz, spanyol, belga és lengyel helikopterek vettek részt.