A drasztikus mértékben megváltozott helyzetre hivatkozva 350 alkalmazottját - azaz minden másodikat - elbocsátja a Közgép Zrt., derül ki a közleményükből. Az elmúlt bő év során folyamatosan maradtak le az állami beruházásokról, mióta megromlott Simicska Lajos viszonya a kormánnyal - írja a HVG.
Zoom
A közelmúltban bírósági határozat alapján visszatérhetett a Simicska Lajos érdekeltségéhez tartozó Közgép Zrt. a per jogerős lezárulásáig, miután eltiltotta a Közbeszerzési Döntőbizottság a hazai közbeszerzésektől a pályázati adatok feltételezett meghamisítása miatt. Az már önmagában komoly érvágást jelent, ha hónapokra kiesik egy cég a közbeszerzési piacról, de a megelőző hónapokban is több esetben a kormány támogatását élvező Duna Aszfalt vitt el több állami építkezést, illetve más versenytársak is előzni tudtak. A Közgép az új törvények miatt rendkívül aláígért az összes pályázaton a versenytársaknak - általában a legolcsóbb ár nyeri el a pályázatokat -, így ugyan elnyertek beruházásokat, de messze nem biztos, hogy ez elegendő volt a cég eddigi volumenű működésének fedezésére.
Zoom
Ez már a múlté
A Közgép végül csoportos létszámleépítési szándékot jelentett be kedden az illetékes munkaügyi központnál. A társaság az építőipar beruházás-állományának drasztikus visszaesése miatt 350 dolgozójától kényszerül megválni. A csoportos létszámleépítés a cég minden második alkalmazottját, 283 szellemi foglalkozású és 67 fizikai dolgozót érint. A létszámcsökkentés azért vált elkerülhetetlenné a cég szerint, mert a hazai mélyépítő piac jelentősen csökkenő beruházás-állománya miatt lehetetlen a korábbi évekhez hasonló volumenű megrendelésekhez jutni.
A cég működéséről igyekeznek stabil képet festeni, vállalásuk szerint minden elbocsátott alkamazottat a törvény szerinti járandóságukkal engedik el, valamint a vállalt munkáikat továbbra is teljesítik, minden építkezésen változatlanul dolgoznak.
(HVG nyomán)