Néhány órán belül beazonosították és elfogták a rendőrök azt a személyt, aki a gyanú szerint megszúrt egy férfit hétfőn egy budapesti trafik előtt - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) kedd reggel.
A police.hu honlapon megjelentetett közlemény szerint a BRFK Bűnügyi Főosztály Életvédelmi Osztálya nyomozást folytat emberölés kísérlete bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt F. Zoltán 33 éves budapesti férfi ellen.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján a gyanúsított hétfő reggel 7 óra körül eddig tisztázatlan okból megszúrt egy férfit egy XVIII. kerületi, Csontváry Kosztka Tivadar utcai dohánybolt előtt. A sérültet a mentőszolgálat munkatársai kórházba vitték.
A rendőrök jelentős erőkkel kezdték meg az ismeretlen elkövető felkutatását, amelynek eredményeként beazonosították, majd hétfő este 19 óra 30 perckor a VIII. kerületi Vajdahunyad utcában elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható F. Zoltánt.
A férfit a nyomozók előállították, és gyanúsítottként hallgatták ki. Vele szemben a további eljárást - őrizetbe vétele mellett - a BRFK Életvédelmi Osztálya folytatja le, egyúttal előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására - közölte a rendőrség.
(MTI)