Megszüntette a rendőrség az eljárást annak a férfinak az ügyében, aki még tavaly szeptemberben fenyegette meg az M7-esen vonuló betolakodókat segítő kisbusz sofőrjét. A Porschét vezető férfit a terrorelhárítók fogták el, a DK feljelentése alapján pedig garázdaság miatt indult ellene eljárás.
Megszüntette a nyomozást a tavaly nyáron az autópályán vonuló "menekülteket" segítő nőket megfenyegető Sz. Attila ellen a budaörsi rendőrkapitányság – tudta meg az Origó.
A férfi a híradások szerint szeptember 4-én Porschéjából kipattanva az autópályán Győr felé vonuló határsértők közül többeket felvevő kisbusz női sofőrjéhez lépett, és káromkodva kérdőre vonta, miért segíti őket
A történteket a 24.hu kamerája rögzítette. A felvételen jól látható, hogy a férfi ócsárolta a kisbusz sofőrjét és az általa felvett "menekülteket". Később a stábnak a kisbuszban utazó két nő elmesélte: a férfi azzal fenyegetőzött, hogy megöli őket, illetve azt állította, hogy kézigránátot dob be a kocsiba.
A Demokratikus Koalíció (DK) másnap feljelentést tett a rendőrségen. Közleményükben azt írták, elvárják a rendőrségtől, hogy kézre kerítse a "menekülteknek" segítőket halálosan megfenyegető "kopasz agresszort".
A feljelentés után három nappal a rendőrség arról adott hírt, hogy elfogták Sz. Attila 40 éves biatorbágyi lakost. A férfit a Terrorelhárítási Központ emberei fogták el – ezúttal nem a Porschéjával, hanem egy szintén drága luxusautóval, egy Mercedesszel utazott éppen.
A fenti videón látható, ahogy a TEK-esek leteperik és megbilincselik a férfit. A budaörsi rendőrök azért kérték a terrorelhárítók segítségét, mert "felmerült a gyanú", hogy a férfinál fegyver is lehet.
A férfit tehát tavaly szeptemberben őrizetbe vették, és garázdaság miatt gyanúsítottként hallgatták ki. Az idén február 1-jén kelt rendőrségi határozatból kiderült, hogy azért szüntették meg ellene az eljárást, mert tette nem meríti ki a garázdaság vétségét.
A határozat rögzíti: a férfi "Orbán geci kurvái, miért veszed fel ezeket az embereket?" megszólítással közeledett a sértettekhez, benyúlt az autóba, és azzal fenyegetőzött, hogy gránátot dob a kocsiba. Ez utóbbi a rendőrségi határozat szerint a bizonyítékként csatolt videófelvételen is hallható.
Ám a gyanúsítottként kihallgatott férfi ennek ellenére tagadta, hogy kézigránáttal fenyegetőzött volna. Azt viszont elismerte, hogy "nem a megfelelő módon próbálta felhívni a sértettek figyelmét, hogy nem ért egyet azzal, hogy menekült személyeket vesznek fel a gépkocsijukba, mely miatt elnézést is kért".
Zoom
A határozat azzal zárul, hogy "a cselekmény során Sz. Attila a sértett járművében rongálást, másnak sérülést nem okozott, így
az erőszak a magatartásából hiányzik, ezért a garázdaság vétsége nem valósult meg".
A határozat szerint Sz. Attila tette zaklatásnak minősülhet, de a sértettek zaklatás miatt nem kívántak magánindítvánnyal élni. A határozatból viszont az is kiderül, hogy Sz. Attila "magatartása alkalmas a garázdaság szabálysértésének megállapítására", ezért az iratokat egy másik osztályhoz tették át.