A Fővárosi Főügyészség emberrablás bűntette és szemérem elleni erőszak bűntette miatt vádat emelt azzal a 48 éves férfival szemben, aki még 2012 nyarán Práter utcai önkormányzati lakásába egy nyugdíjjal rendelkező hajléktalan nőt fogadott be.
A vádirat szerint nem sokkal később a nő el akart menni lakásból, de a részeg férfi nem hagyta ezt; közölte a nővel, hogy addig nem mehet el, ameddig nem fizeti ki a bérleti díjat, majd ököllel megütötte a nőt, kigombolta a nadrágját, és "szexuális cselekmény végrehajtására szólította fel." A vádlott egy kést is elővett, amit a közbelépő élettársának kellett kicsavarnia kezéből.
Másnap a vádlott elvitte a nőt egy 8. kerületi bankfiókba, ahol pénzt vetetett fel vele. A nő ezután kiköltözött a lakásból, és feljelentést tett a rendőrségen.
A már korábban minősített emberölés miatt büntetett, visszaesőként vádolt férfi jelenleg más ügyben jogerős szabadságvesztés büntetését tölti, tettéért akár 12 évet is kaphat.
(HVG)