Megtámadta az Alkotmánybíróságon (Ab) az alapvető jogok biztosa azt az ásotthalmi önkormányzati rendeletet, amely betiltotta a településen többek között a muszlim nők viseletét, a müezzin tevékenységét és az olyan propagandatevékenységet, amely az azonos neműek közötti "házasságot" népszerűsítené – írja a Magyar Nemzet. A Jobbik alelnöke, Toroczkai László által vezetett településen november 24-e óta hatályos a közösségi együttélés alapvető szabályairól szóló rendeletnek az a része, amely tiltja az említett „közterületi magatartásokat”.
Zoom
Székely László muszlim- és buzijogi biztos
A rendelet úgy fogalmaz, hogy tilos közterületen „a müezzin tevékenysége, mivel alkalmas a köznyugalom zavarására, továbbá alkalmas arra is, hogy a helyi lakosság körében félelmet, riadalmat és megbotránkozást keltsen”. Tilos „az egész testet és fejet, valamint részben vagy teljes egészében az arcot is elfedő burka, nikáb és csador, valamint a teljes testet fedő fürdőruha, ideértve az úgynevezett burkini viselése”, továbbá bármilyen olyan propagandatevékenység, amely a házasság intézményét nem az alaptörvényben rögzítetteknek megfelelően egy férfi és egy nő között létrejött életközösségként mutatja be.
Székely László ombudsman friss beadványában a rendelet alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését kérte az Ab-től. Szerinte ugyanis a tilalmak kifejezetten a vallásszabadsághoz kapcsolódnak. A müezzin „az iszlám valláshoz elválaszthatatlanul kapcsolódó szakrális magatartást tanúsít”, hasonlóan a teljes testfelületet takaró öltözet viselésének az alapja is a lelkiismereti meggyőződés. Ezekben az esetekben Székely László szerint a rendelet nemhogy jelentősen érinti, hanem ellehetetleníti a lelkiismereti és vallásszabadság gyakorlását, így „már formai okokból is ellentétesek az alaptörvény alapjog-korlátozásról szóló rendelkezésével”.
Az ombudsman a homokos propaganda tiltásával kapcsolatban pedig úgy fogalmazott: a véleménynyilvánítás szabadságának része, hogy bárki nyilvánosan kifejthesse véleményét bármilyen kérdésben, különösen ha az a kérdés a társadalom egésze vagy jelentős része szempontjából fontos.
Néhány napja a Csongrád Megyei Kormányhivatal több ponton is törvénysértőnek minősítette a rendeletet. Azt írták, hogy a rendelet a jogalkotási, a lelkiismereti, a vallásszabadságról szóló és az egyenlő bánásmódról szóló törvénybe ütközik. A település polgármestere ugyanakkor jelezte, nem fogadja el a döntést, és kész akár bíróságra is menni. – Négy pontról beszélünk, ebből kettő az illegális migrációval, illetve a muszlim vallással kapcsolatos, kettő pedig az alaptörvényben megfogalmazott család, illetve házasság fogalmával ellentétes, időnként megvalósított úgynevezett homoszexuális propagandára vonatkozik. Úgy gondolom, hogy ez utóbbi az, amit alkotmányossági szempontból vizsgálni lehet – fogalmazott nemrég a Hír TV-nek.
Vona Gábor, a Jobbik elnöke korábban egyértelművé tette, nem ért egyet a rendelettel. Azt mondta, a Jobbik nagy párt, és vannak olyan kérdések, amelyekről másként vélekednek. Abban viszont egyetért Toroczkai Lászlóval, hogy itthon meg kell előzni a Nyugat-Európában már tapasztalt kulturális összeütközéseket. Vona Gábor azt mondta, nem tudott előre arról, hogy párttársa milyen szigorításra készül, de szerinte nem is kell tudnia egy település rendeleteiről. Toroczkai László pedig azt mondta: a Jobbik „elég nagy párt, az ellenzék legerősebb pártja, amelyben többféle nézet, többféle árnyalat elfér”.
Frissítés: ezernyi ötlete van még Toroczkainak
Ásotthalom polgármestere nem változtatna a muszlimokat rendszabályozó és a buzipropagandát tiltó rendeletén. Toroczkai László szerint bármilyen szabadságjog csak addig terjedhet, amíg az nem sért másokat. Úgy látja, Székely László a valóságtól elrugaszkodott, hogy támadja a rendeletét.
Kitartunk a rendelet mellett, „ezernyi tervem és ötletem van” – mondta a Magyar Nemzetnek Ásotthalom polgármestere azután, hogy az alapvető jogok biztosa, Székely László megtámadta az Alkotmánybíróságon (Ab) azt a helyi rendeletet, amely betiltotta a településen többek között a muszlim nők viseletét, a müezzin tevékenységét és az olyan propagandatevékenységet, amely az azonos neműek közötti házasságot népszerűsítené. Toroczkai László polgármester, a Jobbik alelnöke a lapnak úgy fogalmazott, bármilyen jogi vitának áll elébe, és arra kéri a képviselő-testületet, hogy tartsanak ki a helyi szabályozás mellett.
Szerinte az ombudsman a valóságtól elrugaszkodott álláspontot képvisel, amikor például az egész testet és fejet, valamint részben vagy teljesen az arcot is elfedő burka, nikáb és csador, illetve a teljes testet fedő fürdőruha, a burkini viselésének tiltását támadja. Emlékeztetett arra, hogy a témát több nyugati politikus, például Angela Merkel német kancellár, de a holland parlament is felvetette már, és több ezzel kapcsolatos helyi szabályozás is született. Vagyis Toroczkai László úgy látja, „nem kompatibilis az EU-val” az ombudsmani megközelítés, amit Székely László épp akkor fejtett ki, amikor egy nap alatt több merényletet is elkövettek Európában.
Toroczkai László úgy fogalmazott, bármilyen szabadságjog csak addig terjedhet, amíg az nem sért másokat – amit Európában is egyre több helyen felismernek. Európa ebbe az irányba halad, az ásotthalmi rendeletet pedig csak marginális kisebbség támadja – tette hozzá. A polgármester elmondta, ha az Alkotmánybizottság végül megsemmisíti a rendeletüket, akkor azzal sem fog egyet érteni, ahogy a Csongrád Megyei Kormányhivatal néhány nappal ezelőtti elmarasztalásával sem. Ebben az esetben újra módosítják a rendeletet, csak például nem a burka vagy a csador viselésének tilalmát írják bele, hanem csak annyit, hogy tilos az egész testet elfedő viselet.
A hírekben többször szerepelt Ásotthalommal kapcsolatban az is, hogy tiltanák a mecsetépítést, azonban erre nem terjed ki az ominózus rendelet. A polgármester azonban a lapot úgy tájékoztatta, hogy a jövő év elején a helyi építési szabályzatot is módosítani fogják, ebben már a mecsetépítés tilalma is szerepelni fog.
(MNO nyomán)