Hiába kérte fel a pártelnökség, nem indul a jövő évi országgyűlési választásokon egyéni jelöltként Toroczkai László, a Jobbik alelnöke, Ásotthalom polgármestere. A politikus a kormánypárti Magyar Időknek arról is beszélt: bízik benne, hogy alelnökké választásakor nemcsak a nevét akarta felhasználni a pártvezetés, hanem a munkájára is szükség van. Toroczkai László szerint nincs valóságalapja a Simicska-fiú jobbikos szerepének, a külföldről pénzelt civil szervezeteket pedig egytől egyig betiltaná.
– Mit szól ahhoz, hogy az a Heller Ágnes, aki a 2006-os rendőrterrort is megkérdőjelezi, a Jobbikkal való összefogásra szólította fel a baloldalt? Ugyanerre buzdított Medgyessy Péter volt miniszterelnök is.
– Én vagyok a garancia arra, hogy ez nem történik meg. Gyurcsány Ferenc világosan megmondta, hogy egy olyan párttal, amelynek Toroczkai László az alelnöke, soha nem tud összefogni.
– A Jobbik, szembefordulva a radikális táborával, éppen a szavazó­bázisának a lecserélését hajtja végre. Miként éli ezt meg?
– Én inkább úgy látom, hogy a szavazóbázis bővítéséről van szó, ez a néppártosodás, s ha a Jobbik kormányozni szeretne, akkor erre szükség is van. A régi törzsbázist, az úgynevezett nemzeti radikális szavazókat nem szabad veszni hagyni, arra épült a párt.
Zoom
A politikus hatalmas luxusnak tartja, hogy a Fidesz és a Jobbik harcáról szól a magyar belpolitika (Kép: Havran Zoltán)
– Az értelmiségi holdudvar is morgolódik. Az alaptörvény-módosítás megakadályozásakor ennek a véleménynek sokan közülük hangot is adtak. Arról nem is beszélve, hogy már a baloldalhoz sorolható gondolkodók munkájára is deklaráltan számít a Jobbik. Tényleg nem érzi a változást?
– Dúró Dóra, illetve a pártigazgatónk pár hónappal ezelőtt, amikor rákérdeztem, határozottan cáfolták, hogy erről szó lenne.
– A párt már elismerte, hogy baloldali kötődésű személyeket is megkerestek, a nevek tekintetében azonban titokzatoskodnak, mondván, ezek az emberek féltik az egzisztenciájukat.
– Akkor tudnék egzakt választ adni, ha nevesítenénk a személyeket, pél­dául Farkasházy Tivadarral én a Jobbik alelnökeként egy levegőt sem akarok szívni. Nem elképzelhető velük összefogás. Nekünk nem az úgynevezett baloldali vagy liberális értelmiséggel kell összefognunk. Azokkal az emberekkel kell összefognunk, akik korábban a jelentős részben külföldről finanszírozott média megtévesztésének áldozataiként szavaztak a balliberális pártokra, de ma már felismerték, hogy ez hiba volt. Nekünk ezekre a megvezetett emberekre van szükségünk. Én itt, Ásotthalmon megvalósítottam a néppártosodást. Számos baloldali is rám szavazott, és hiszem, hogy ezt meg lehet csinálni országosan is.
– Polgármesterként hozott intézkedéseit azonban a pártban nem fogadták kitörő örömmel. Úgy tűnik, mintha a néppártosodás az elnökségben egyre inkább az elvek feladásával történne.
– Én nem tapasztalom, hogy Jobbik feladná az elveit. Viták vannak. De ez egy kormányzásra készülő pártnál normális. Az más kérdés, hogy az ásotthalmi képviselő-testület, amelynek minden tagja független, hozott egy döntést, módosított egy rendeletet az akkor kialakult helyzetre reagálva.
– Milyen helyzetre reagáltak?
– Nem sikerült az alaptörvény módosítása, és a népszavazás sem lett eredményes. Ezzel előállt egy ijesztő és aggasztó helyzet. Ez üzenet volt Brüsszel felé, de üzenet volt az összes többi önkormányzat, és a nemzeti pártok felé is. Igyekeztem felhívni a figyelmüket arra, hogy vannak pártérdekek felett álló nemzeti ügyek. A migráció nemzeti ügy. És amelyik párt a nemzeti oldalon áll, annak harcolnia kell a migráció ellen, ezt pártpolitikai üggyé tenni nemzetárulással ér fel. Az ásotthalmi képviselő-testület rendelete erre a helyzetre reagált.
– Kapott is érte hideget-meleget, például a saját pártelnökétől is, holott éppen most mondta, hogy a migrációnak pártokon felül álló ügynek kell lennie.
– A Jobbik egyértelműen a migráció ellen van, jelenleg módszertani viták zajlanak. Összesen két párt van, amely következetesen migrációellenes, a Fidesz és a Jobbik. A többi párt sunnyog, mióta kiderült, hogy a magyar lakosság jelentős része nem akar migránsokat látni. De ha kormányra kerülnének, abban a pillanatban elkezdenék lebontani a kerítést. Az egy nemzetgyilkos pillanat lenne, és ebben van felelőssége a Fidesznek és a Jobbiknak, mert az elmúlt fél évben a két párt harcáról szólt a magyar politika. Ebben én komoly veszélyt látok.
– Bővebben?
– Bármi elképzelhető. Az is, hogy a Fidesz nyer, az is, hogy a Jobbik. De az sem lehetetlen, hogy a sok kis baloldali pártocska mégis összefog, és a Jobbik és a Fidesz acsarkodásának farvizén kormányt alakítanak. Ne becsüljük le Sorosékat, ne becsüljük le azokat a külföldi erőket, amelyek ugyanúgy jelen vannak most Magyarországon, mint korábban, csak legfeljebb meggyengült az erejük a kormányzati ellenakciók nyomán. A Momentum Mozgalom jó példa erre. Az, hogy a semmiből előhúznak egy ilyen szervezetet, amely egyből óriási médiafelületet kap, mutatja, hogy ezek az erők itt vannak. Ezért óriási a felelősségük a Fidesz és a Jobbik vezetőinek. Hatalmas luxus, hogy csak ennek a két pártnak a harcáról szól a magyar belpolitika.
– Szóba került az alaptörvény módosításának ügye. A Jobbik még ebben is képtelen volt a Fidesz mellé állni. Így nehéz elképzelni, hogy megváltozik ez a viszony.
– Voltak nehéz napjaim a népszavazás után, bár én már akkor is elmondtam, sikernek tartom az eredményt. Egy olyan ügyben, amelyben egyébként az Európai Unió északi és nyugati felén agyhalottként viselkednek az emberek, hárommillió magyar ember egységesen azt mondta, hogy nem kér a Brüsszel által erőltetett, mesterséges társadalmi változtatásból. Ez egy óriási dolog.
– Ön megszavazta volna az alaptörvény-módosítást?
– Pontosan tudják, hogy pártfegyelem van, nem lehet kiszavazni. De mivel nem vagyok országgyűlési képviselő, szerencsére nem kerülhetek olyan helyzetbe, hogy azt kell megszavaznom, amivel nem értek egyet.
– Nem is lesz országgyűlési képviselő?
– Nem indulok a jövő évi ország­gyűlési választásokon egyéni jelöltként, bár az elnökség határozottan felkért az indu­lásra, s ez megtisztelő is számomra. 2019-ig azonban van egy vállalásom Ásotthalmon, nem árulhatom el az itt élő négyezer embert.
– Mi az a pont, amikor venné a kalapját és nem asszisztálna tovább a Jobbik fordulatokkal teli politikájához?
– Bármikor hajlandó lennék az úgynevezett pártpolitikai pályafutásomat befejezni, ha azt látnám, hogy a nemzet kerül veszélybe. Vagyis ha a párt­érdek a nemzeti érdeket sérti, nem maradok. Két olyan stratégiai pont van, ami mindennél fontosabb, minden más létező dolgot megelőz, beleértve a pártérdeket is. Az egyik a megszületendő magyar gyermekek száma, a másik a tömeges migráció. Az utóbbi időben emelkedik a gyerekszám, ráadásul a nemzettudat is erősödik, és a tömeges migrációt is sikerült egyelőre a határon megállítani. Tetszik, nem tetszik, ki kell mon­dani: ezen a téren komoly eredményeket ért el a jelenlegi kormányzat, ráadásul irgalmatlanul nehéz nemzetközi környezetben.
– Nem divat önöknél elismerni a kormány munkáját. Ezért nyilván kap majd néhány telefont. Tartja még a kapcsolatot a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalommal? Úgy tűnik, a mozgalom jelenleg csak púp a Jobbik hátán.
– A mozgalom a gyermekem, azokon az eszmei alapokon állok, ahol az alapításkor. Azóta jottányit sem változtam, és nem is vagyok hajlandó erre.
– Önnel szemben több jobbikos képviselő nyilatkozott úgy, hogy már semmi közük a Betyársereghez vagy a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalomhoz.
– Ezekkel a nyilatkozatokkal nem értek egyet.
– Mit szól ahhoz, hogy a gárdisták visszakérték Vona Gábortól a gárdamellényt?
– Sosem voltam a gárda tagja, nem tudom, milyen folyamatok zajlanak ott.
– Vona Gábor azt mondta: nem biztos, hogy betiltaná a budapesti melegfelvonulást (a "konzervatív" Magyar Idők buzilobbista megfogalmazása - a szerk.), miközben az ásotthalmi rendelet, a mecsetépítés mellett, ezt is tiltja. Eszerint ebben sincs egyetértés önök között.
– Erről beszélnünk kell még a pártelnökkel.
– Vona Gábor hanukaüdvözletéhez mit szólt?
– Én sem idén, sem jövőre nem fogok ilyen levelet küldeni Köves Slomó­nak. De ne feledjük el, hogy Vona Gábor minden vallási felekezetnek küldött üdvözletet, Köves Slomó csinált ebből ügyet.
– A Jobbik mára ott tart, hogy úgy irtózik a cigánybűnözés kifejezéstől, mint ördög a tömjénfüsttől. Ön szerint van cigánybűnözés?
– Igen, van. Vannak olyan szubkulturális sajátosságok, amelyek a cigánysághoz kötődnek, de ez természetesen nem jelenti azt, hogy minden egyes cigány bűnöző lenne.
– Mégis, mi az oka a retorikai hangsúlyváltásnak?
– Ezt nem vettem észre, de nem is figyeltem erre.
– Azt azért csak észrevette, hogy lett egy oligarchájuk.
– Semmilyen tárgyalásról, megegyezésről nem tudok a Jobbik vezetése és Simicska Lajos között. Ez vagy azért van így, mert nincs ilyen megállapodás, vagy azért mert kihagytak belőle. Az látható, hogy a Simicska Lajoshoz köthető médiumokban többet engedik szerepelni a Jobbikot, de ugyanilyen százalékban látom ott a baloldali liberális pártokat. Nem gondolnám, hogy a Jobbiké lett az a médiabirodalom, szerintem csak arról van szó, hogy az ország második legnagyobb pártjaként a súlyunknak megfelelő felületet kapunk.
– Simicska Ádámmal sincs megegyezés?
– Róla sem volt még szó az elnök­ségi üléseken. A múltkor olvastam az interjút vele, addig azt sem tudtam, hogy létezik.
– Pedig már jó ideje a Magyar Nemzet ügyvezetője. Szerinte csak a Jobbik kétharmada a kérdéses 2018-ban. Igaz, hogy Simicska Ádám politikai szerepet kaphat a Jobbikban?
– Az erről szóló híreknek semmi alapjuk sincs.
Zoom
"Nem az úgynevezett baloldali vagy liberális értelmiséggel kell összefognunk" (Kép: Havran Zoltán)
– Egyetért azzal, hogy a kormány átláthatóvá tenné a külföldről pénzelt civil szervezeteket?
– Én betiltanám őket egytől egyig mint nemzetbiztonságra veszélyes szervezeteket. Az, aki most támadja a határ­védelmi tevékenységet vagy a Soros-szervezetek elleni erőfeszítéseket, szembemegy a magyar nemzet érdekeivel. Ha engem nemzetbiztonsági kockázatra hivatkozva kitilthattak Romániából, Szerbiából vagy Szlovákiából, hogy a fenébe ne tehetnénk meg mi is ugyanezt egy Soros Györggyel, vagy szervezeteivel?
– Épül a második kerítés a határon. Fellélegezhetnek Ásotthalmon?
–2006-ban sokan azt hitték, hogy boldog voltam és pezsgőt bontottam a tévészékház ostroma után. Az üszkös romokon ültem hajnalban, és nem voltam boldog. Polgármesterré választásomkor is azt gondolták sokan, hogy boldog voltam és ünnepeltem. Nem így volt, tudtam, hogy nehéz munka vár rám. Amikor azonban 2015 nyarán Szijjártó Péter bejelentette, hogy Magyarország megépíti a kerítést, akkor kibontottam egy pezsgőt. Én már 2014-ben kerítést szerettem volna. Az első és a második kerítés építésekor is megköszöntem a kormánynak ezt a szerintem történelmi tettet, amiért az unokáink, déduno­káink egyszer hálásan fognak visszaemlékezni erre az időszakra.
– Még nincs egy éve, hogy a Jobbik alelnökévé választották. Először nem is akarta elfogadni Vona Gábor felkérését. Nem bánta meg, hogy elvállalta a tisztséget?
– Bízom benne, hogy a munkámra és a gondolataimra is szükség van, s annak idején nem csak a nevem kellett. Egyelőre kitartok a döntésem mellett.
(Készítette Gabay Dorka és Gidró Kriszta)