A Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítéletében elmarasztalta az abortuszpárti tüntetőket, akik egy éve Budapesten nagy nyilvánosság előtt megsértették a katolikus vallási közösséget.
Zoom
A Fővárosi Ítélőtábla dr. Frivaldszky Gáspár, az Emberi Méltóság Központ jogi igazgató-helyettese, dr. Lábady Tamás volt alkotmánybíró és Zarka Rozina Borbála életvédő aktivista által indított perben hozott jogerős ítéletében kimondta, hogy 2016. április 10-én a Lengyel Köztársaság Budapesti Nagykövetsége előtt szervezett tüntetésen abortuszpárti tüntetők súlyosan sértő és kifejezésmódjában indokolatlanul bántó magatartásukkal nagy nyilvánosság előtt megsértették a katolikus vallási közösséget, és ennek folytán a közösség tagjainak emberi méltósághoz fűződő személyiségi jogát.
Az Alaptörvény IX. cikke kimondja, hogy a véleménynyilvánítás szabadságának a gyakorlása nem irányulhat vallási közösségek méltóságának a megsértésére. Az ilyen közösséghez tartozó személyek – törvényben meghatározottak szerint – jogosultak a közösséget sértő véleménynyilvánítás ellen, emberi méltóságuk megsértése miatt igényeiket bíróság előtt érvényesíteni.
A vállfa nem sebészeti eszköz! – Tiltakozás az abortusz teljes lengyelországi betiltása ellen címmel szervezett tüntetés alkalmával feminista aktivisták, köztük dr. Barna Róza Emília harmadrendű alperes, a Műszaki Egyetem oktatója tevékenyen részt vettek abban a vallásgyalázó "szertartásban", amely során az egyikőjük püspöki ruhában abortusztabletta feliratú zacskóból – "Krisztus teste" szövegkísérettel – “áldoztatta meg" a jelenlévőket, így Antoni Rita másodrendű alperest, a Magyar Nemzetben rendszeresen publikáló "társadalmi nemek szakértőt", filozófust. (Az "álpap" pedig a Türei Dénes nevű kis ratyi, lásd bővebben a kapcsolódó anyagainkban - a szerk.)
Zoom
Az esetet óriási társadalmi felháborodás övezte. Néhány nap leforgása alatt több mint 12 ezer tiltakozó írta alá a CitizenGO szervezet által az ügyben indított petíciót – tudatta a fejleményt hírül adó Családhálót Emberi Méltóság Központ.
A keresztények hitének középpontjában az a Jézus áll, akinek feltámadását húsvétkor, illetve a szentmisében ünnepeljük. Jézus a keresztények számára maga az élet. Az abortusztabletta egy ártatlan emberi élet kioltására alkalmas szer. Püspöki ruhában egy olyan zacskóból, amire jól láthatóan az van írva, hogy "abortusztabletta", “megáldoztatni" másokat azzal, hogy “Krisztus teste", nem más, mint a kereszténység meggyalázása.
Az Ítélőtábla hangsúlyozta, hogy mindez anélkül történt, hogy a jelenet bármilyen vitára lehetőséget adó üzenetet hordozott volna, vagy véleményt közölt volna. A véleménynyilvánítás szabadsága nem terjedhet addig, hogy egy társadalmi csoportnak, jelen esetben a keresztényeknek a legmélyebb hitét, mindenféle cél és mondanivaló nélkül meggyalázzák.
A Fővárosi Ítélőtábla eltiltotta az alpereseket a további jogsértéstől, és bocsánatkérésre kötelezte őket, továbbá valamennyi perköltséget az aktivistáknak kell állniuk, és 600 000 forint sérelemdíj megfizetésére is kötelesek. Ezen felül az internetről is törölni kötelesek az inkriminált részeket - közli a Családháló. Az sajnos nem derül ki a cikkből, hogy konkrétan ki részére kell megfizetni a 600 ezres sérelemdíjat.
Korábban írtuk: