Elroy Thümmler, egy holland üzletember beleszeretett egy Nógrád megyei zsákfaluba, Bedepusztába, és sorra megvette majdnem az összes házat, hogy megszabaduljon retkeséktől – derül ki a HVG e heti számában közölt riportból.
Zoom
A HVG-s metéltek szerint ez "roma felzárkózás". Reméljük, holnap már indítják is a gyűjtést indiai házak megvásárlására, hogy végre valamennyi kedvencüket felzárkóztathassuk!
A házakat tulajdonképpen nem is megvette, hanem elcserélte: a bedepusztai – főleg cigány – családoknak más falvakban vett jobb házakat, és ők oda költöztek. Előfordult, hogy egy házban akár három család is élt, számukra három külön otthont vásárolt.
Az egykor Amszterdamban képregény-kereskedő Thümmler 600 milliót költött a faluberuházásra, amit úgy szerzett meg, hogy bekapcsolódott a Sziget-produkciók külföldi marketingkampányába. Múlt évben 25 ezer hollandot és britet csábított a Szigetre, és 10 ezret a Balaton Soundra.
Jelenleg már csak két magyar, egy méhész és egy vadász maradt Bedepusztán. Ha jövő nyárra elkészül a beruházás, Thümmler azt tervezi, hogy különféle rendezvényekre adja ki a falut, és kisebb zenei fesztiválokat is el tudna képzelni a településen.
Noha a falu még csak félkész, mégis volt már a településen fesztivál-afterparty, és őszre várják az első céges ügyfelet, a San Franciscó-i Wetransfert. Nemcsak házak lesznek Bedepusztán, hanem medence, hostel és kemping is.
A budapesti holland nagykövetség adatai szerint háromezer holland él Magyarországon, de valószínűleg inkább tízezerhez közelít a számuk. A Mátrában például holland klub is működik, de a legtöbben Baranyában és Somogyban laknak. A hazánkban élő hollandok nagyobb része nyugdíjas, akik a nyugati nyugdíjból nagyon jó életszínvonalat tudnak elérni a magyar falvakban.
(MNO nyomán)