Elvállalta Vajnai Attila, a Munkáspárt 2006 elnökének képviseletét Schiffer András, a Facebook-oldalán jelentette ezt be.
Zoom
Azt gondolja, "ahogyan Vajnainak jogában áll vörös csillagot hordani, a náciknak is jogukban áll Hitler-könyvet terjeszteni," nem véletlenül szavazott a kommunizmus bűnei tagadása, illetve a "holokauszt-tagadás" büntetőjogi tilalma ellen. Sólyom László volt köztársasági elnököt idézve ugyanakkor megjegyzi, amit jogilag el kell viselni, azt nem kell elviselni sem emberileg, sem a politikában, ezért Vajnainak – és másnak is – jó oka van spontán demonstrációt tartani a náci propaganda ellen.
"Az viszont, hogy ma Magyarországon rendőri agressziót von maga után egy antináci tiltakozás – tényleg túl megy minden határon!" – érvelt Schiffer.
Ő lenne az első igazmondó kommunista? Nem valószínű
Vajnai és a rendőrség ellentmondóan látja a Klauzál téren történteket.
A férfi ellenszegült az igazoltatásnak, ezért kellett testi kényszert alkalmazni – írta a rendőrség korábban a HVG kérdésére. Vajnai Attila ugyanis azzal fordult a sajtóhoz, hogy egy Hitler-emléktárgy miatt kérte a hatóságok intézkedését, de vele szemben léptek csak fel a rendőrök.
A rendőrség szerint vasárnap délelőtt kaptak bejelentést, hogy a telefonáló a Klauzál téri vásárcsarnokban egy Hitlert ábrázoló portrét látott, amely őt zavarta. A rendőrök a sajtóiroda közlése szerint Vajnai Attilának jogi felvilágosítást adtak, azonban a bejelentő a rendőrt folyamatosan kioktatta és fenyegette.
Fél órával később újra telefonált, és rendőri intézkedést kért. A hatóság szerint megfenyegette őket, hogy ha tíz percen belül nem mennek ki intézkedni, akkor a járdát összefesti. A rendőrök ezt követően a helyszínre kimentek és látták, hogy a bejelentő a járdára fest.
A rendőrség azt írja: a férfit személyazonosságának igazolására szólították fel a kiérkező rendőrök, és megkérték, hogy hagyja abba a festést. A férfi személyazonosságát nem igazolta, az intézkedés alól magát kivonva a vásárcsarnokba távozott.
A járőrök ismételten felszólították a személyazonosságának igazolására, amelynek nem tett eleget, ezért a járőrök megpróbálták feltartóztatni, de ő ellenszegült, ezért a rendőrök vele szemben testi kényszert alkalmaztak és megbilincselték – hangzik a rendőrségi verzió. Az intézkedést követően a férfi fájdalomra panaszkodott, ezért a rendőrök mentőt kértek a helyszínre, akik a férfit kórházba szállították. A férfinek sérülése nem keletkezett – írják. A rendőrök később a helyszínen megállapították, hogy a portré valójában egy Hitlert ábrázoló hanglemez, amelynek árusítása bűncselekményt nem valósít meg.​
A földre tepert Vajnai Attila nem teljesen így mesélte el a történteket a HVG-nek. Szerinte addig stimmel a sztori, hogy többször telefonált a rendőrségre, és spontán demonstráció megtartását helyezte kilátásba, ha nem jönnek ki. Majd hazament a festékszóróért, hogy a piac előtti járdára felfesse, “STOP Nazism!” Odáig jutott, hogy STO, mikor kiértek a rendőrök, és felszólították, hagyja abba. Befejezte a festést, arról viszont kialakult egy vita közte és a rendőrök között, hogy vajon egy spontán demonstrációt be kell-e jelenteni a rendőrségen 72 órával előtte vagy sem.
Azt állította, hogy akkor nem igazoltatták a rendőrök, csak azt közölték, intézkedni jöttek. Ő el akarta őket vezetni az árusig, aki miatt telefonált. A rendőrök nem hagyták, hogy bemenjen a csarnokba, hátulról elkapták és a földre teperték, a pólója is elszakadt. Nyafogásáról videófelvétel is készült:
(HVG nyomán)