Akár 3-5 éven belül reális opció lehet kínai, vietnami, indonéz és pakisztáni vendégmunkások szerződtetése, hogy megoldják a magyarországi építőipari cégek munkaerőhiányát - mondta Scheer Sándor, a Market Zrt. elnök-vezérigazgatója a Világgazdaság szerint.
Zoom
Nyugat-Európa munkaerő-piaci problémáira Kelet-Európa volt a válasz, a képzett ukrán szakmunkások már Nyugaton dolgoznak, onnan nem lehet megoldani a magyarországi munkaerőhiányt.
Scheer Sándor szerint már 20-30 ezer ember hiányzik az építőiparból, többek között azért, mert hiába emelkedtek a kivitelezési díjak, rossz a bérszerkezet. A pluszpénzek nem jutnak el az alsó szintekig, nagy részük eltűnik a kkv-szektorban, ahol az alkalmazottak 90 százaléka továbbra is minimálbéres, és a cégek nem költenek fejlesztésre.
A 827 munkavállalót, köztük 237 szakmérnököt foglalkoztató, jelenleg 42 projekten dolgozó, az idén várhatóan már több mint 106 milliárd forintos árbevételt elkönyvelő Market vezére szerint súlyos gondot okoz "a középvállalkozói réteg mohósága."
Hiába fizetik ki a generálkivitelezők az alvállalkozók által diktált díjakat, a 3 ezer forintos óradíjon leszámlázott szakmunkát, a szakmunkások a legtöbb cégnél továbbra sincsenek megfizetve, ezért szerződnek külföldre - számol be az Index.
A Jobbik szerint ez "Orbán-terv"
Alább olvasható a közleményük.
A Jobbik elutasítja Orbán újabb tervét, az ázsiai vendégmunkások betelepítését
Elfogadhatatlan Orbán terve, hogy pakisztáni és egyéb harmadik világbeli vendégmunkások tömegét telepítse Magyarországra. Mint ismeretes, Orbán Viktor személyes jó barátja, Garancsi István érdekeltségébe tartozó Market Zrt. vezetője ezt szorgalmazta. A letelepedési kötvénybiznisz után ázsiai vendégmunkásokat hívna tömegével hazánkba a Fidesz. A Fidesz oligarcháinak elképzelését minden áron meg kell akadályozni. Egyben jellemző a kormányra, hogy nem az elvándorolt magyarok hazacsábításában és a hazai bérek versenyképessé tételében gondolkodnak, mint ami a béruniós polgári kezdeményezésnek is a célja.
Miközben a Jobbik sorra adja le vészjelzéseit, a kormányzat még mindig nem akarja észrevenni, hogy Magyarországról százezrek távoztak kényszerből a jobb megélhetés miatt, az elképesztő munkaerőhiány pedig kiszárítja a gazdaságot. A Fidesz egyes beterjesztett törvényjavaslatai már korábban is megnyitották a lehetőséget annak, hogy egyes nagy és feltételezhetően multinacionális foglalkoztatók munkaerőt "importáljanak", így nem lehetünk nyugodtak afelől, hogy a kormány ebbe az irányba indul tovább. A Jobbik álláspontja azonban egyértelmű: zéró toleranciát hirdetünk minden hasonló elképzeléssel szemben, s a szakképzés átalakításával, egy állami hátterű bérlakásépítési programmal a hazai munkavállalókat, valamint kis- és középvállalkozásokat hozzuk helyzetbe, olyan klímát teremtve, hogy aki magyar és szeretne, tudjon is hazánkban boldogulni.
Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke