A magyar hatóságok osztrák kollégáik közreműködésével fogták el a hetvenszeres gyilkosságért körözött pakisztáni állampolgárt.
Zoom
A pakisztáni rendőrség körözési listájának élén szereplő 35 éves férfi “pakisztáni mészáros” néven ismert. Osztrák nyomozók informátorokra támaszkodva kiderítették, hogy a szóban forgó személy embercsempészek segítségével Ausztriába akart jutni - közölte szerdán az osztrák Szövetségi Bűnügyi Hivatal (BK). Az osztrák hatóságok a hivatal Embercsempészet és Kereskedelem Hivatalának szakértőivel értesítették magyar kollégáikat. “Nagyon gyorsan kellett intézkedni” – hangsúlyozta Vincenz Kriegs-Au, a BK szóvivője szerdán.
A közölt információk alapján a magyar hatóságok a Baranya megyei Bólynál lévő erdőségben a horvát-szerb-magyar hármas határ mentén elfogtak 42 illegális bevándorlót, s köztük rejtőzött a nemzetközi elfogatóparancs alapján körözött gyilkossággal gyanúsított pakisztáni férfi is. Őt azonnal letartóztatták az Interpol-körözés miatt – tette hozzá Kriegs-Au.
A férfi Pakisztánnak történő kiadatásáról a következő napokban hoznak döntést. A 35 évest azzal vádolják, hogy mintegy 70 embert gyilkolt meg fizetség ellenében Pakisztánban. A bérgyilkosságok egyéb részleteiről az osztrák hatóságoknak nincsenek értesüléseik.
(MTI, kép és videó: Police.hu)
Frissítés: a Fővárosi Törvényszék csak egy gyilkosságról beszél
Ideiglenes kiadatási letartóztatásba helyezte csütörtökön a Fővárosi Törvényszék azt a pakisztáni férfit, akivel szemben hazájában emberölés bűntette miatt folyik büntetőeljárás – derül ki a Fővárosi Törvényszék közleményéből.
Tájékoztatásuk szerint a pakisztáni társbíróság még 2016. január 5-én azért rendelte el Z. A. nemzetközi körözését, mert a gyanúsítás szerint a férfi 2015. június 22-én Pakisztánban társaival együtt egy korábbi peres ügy miatt megölt egy embert. A pakisztáni társbíróság a körözött elfogása esetén azért kérte a kiadatást, hogy Z. A-val szemben a büntetőeljárást lefolytathassa.
A férfit Baranya megyében fogták el. A határra szállítás közben, a kitoloncolás során bemondott adatait ellenőrizte le a rendőrség, és megállapították, hogy vele szemben nemzetközi elfogatóparancs van érvényben. Z. A. a meghallgatáson nem vitatta, hogy a pakisztáni társbíróság körözi, azonban tagadta a cselekményt, és azzal védekezett, hogy az elkövetés idején Görögországban tartózkodott, ahol úgynevezett fehér kártyás volt, ami azt jelenti, hogy menedékjogi státuszt kapott.
A közleményben kiemelik, hogy a Fővárosi Törvényszék az eljárás során a kiadatás feltételeit és nem azt az ügyet vizsgálta, amely miatt a nemzetközi elfogatóparancsot kibocsátották – vagyis a törvényszék nem a bűncselekményről, hanem arról hozott határozatot, hogy a kiadatás feltételei fennállnak-e.
Mint írják, a férfi nem járult hozzá az úgynevezett egyszerűsített kiadatásához, ezért a törvényszék a specialitás szabályait alkalmazta. Ez azt jelenti, hogy
  • Z. A.-val szemben hazájában más eljárás nem indítható és csak amiatt a cselekmény miatt ítélhető el, amely miatt a körözését elrendelték,
  • az ideiglenes kiadatási letartóztatás elrendelése mellett további intézkedéseket fog megtenni a törvényszék, hogy dönthessen a terhelt kiadatásáról,
  • a törvényszék garanciát kér a pakisztáni igazságügyi hatóságtól arra, hogy ha a törvényük szerint halálbüntetéssel is sújtható cselekmény miatt Z. A-t halálbüntetésre ítélik, azt nem hajtják végre, ugyanis a magyar jogszabályok szerint bűnösség esetén nem lehet kiszabni halálbüntetést, csak életfogytig tartó szabadságvesztést,
  • az ideiglenes kiadatási letartóztatás ideje alatt a törvényszék megkeresi a görög társszerveket, hogy Z. A. pontos beazonosítása érdekében a körözött személy ujjlenyomatát küldjék meg,
  • és a törvényszék bekéri a görög igazságügyi hatóságoktól a körözött személyre vonatkozó menedékjogi eljárás eredményére vonatkozó iratokat is, amelyre azért van szükség, mert az Európai Unióban menedékjogot kapott személy más, Unión kívüli országba nem adható ki.
Az ideiglenes kiadatási letartóztatás a kiadatási letartóztatás elrendeléséig tart, azonban a kiadatási kérelemnek 40 napon belül, azaz 2017. december 5-ig meg kell érkeznie a törvényszékhez – ellenkező esetben a letartóztatás megszűnik. Amennyiben ez a kérelem megérkezik, a kényszerintézkedés maximum az elfogástól számított 2 évig tarthat. A döntés jogerős.
Szerdán az osztrák Szövetségi Bűnügyi Hivatal (BK) arról számolt be, hogy a „pakisztáni mészáros” néven ismert férfit hetvenszeres gyilkosságért körözték, és osztrák nyomozók – informátorokra támaszkodva – kiderítették, hogy Z. A. embercsempészek segítségével Ausztriába akart jutni. Az osztrák hatóságok a BK embercsempészet és -kereskedelem elleni hivatalának szakértőivel értesítették magyar kollégáikat. A közölt információk alapján a magyar hatóságok a Baranya megyei Bólynál lévő erdőségben, a horvát–szerb–magyar hármas határ mentén elfogtak negyvenkét illegális bevándorlót, és a férfi köztük rejtőzött.
Közlésük szerint a harmincöt éves férfit azzal vádolják, hogy mintegy hetven embert gyilkolt meg fizetség ellenében Pakisztánban. A bérgyilkosságok részleteiről az osztrák hatóságoknak nincsenek értesüléseik.
(MNO nyomán)