Németországnak változatlanul az az álláspontja, hogy a város helyzetét az ENSZ vonatkozó határozatainak megfelelően kell rendezni, a tárgyalásokon alapuló kétállami megoldás részeként, amelynek értelmében Izrael mellett meg kell teremteni egy palesztin államot – mondta Angela Merkel.
A kancellár szerint a német kormány azt szeretné, ha feléledne és új lendületet venne a tárgyalási folyamat, és nem ért egyet a Jeruzsálem ügyében hozott amerikai döntéssel.
A Katarban tárgyaló Emmanuel Macron francia államfő már szerdán is sajnálatosnak nevezte Donald Trump bejelentését. Csütörtökön pedig kijelentette, hogy helyteleníti a döntést, amely ellentmond az ENSZ Biztonsági Tanácsa határozatainak.
"Ez egy egyoldalú döntés, és mint ahogyan már tegnap is mondtam, nem értek vele egyet, helytelenítem" – fogalmazott a francia elnök.
"Franciaország megismétli álláspontját az ENSZ Biztonsági Tanácsában is", amely pénteken tart sürgősséggel ülést – tette hozzá. Macron szerint Párizs "a kétállami megoldást védelmezi, nemzetközileg elismert határokkal és Jeruzsálemmel mint mindkét állam fővárosával".
Szerinte Jeruzsálem státusa nemzetközi biztonsági kérdés, a város státusáról az ENSZ égisze alatt kell dönteni.
Gennagyij Gatyilov orosz külügyminiszter-helyettes szerint az amerikai döntés a helyzet általános romlásához vezet majd a palesztin-izraeli viszonyban és az egész Közel-Keleten.
Szerinte az a tény, hogy Donald Trump elnök az amerikai nagykövetség Jeruzsálembe történő átköltöztetése mellett döntött, ellentétes az ENSZ Biztonsági Tanácsának vonatkozó határozataival.
A spanyol kormány is állást foglalt az ügyben csütörtökön. Ínigo Méndez de Vigo kormányszóvivő közölte, hogy Jeruzsálem városának végső státuszát elkerülhetetlenül tárgyaláson keresztül kell elérni, ahogy bármilyen módosításnak is ezen az úton kell érkeznie.
Hozzátette, hogy a dél-európai ország vezetése elengedhetetlennek tartja az "óvatosságot, észszerűséget, felelősséget" ebben az ügyben. "Nem szeretnénk, hogy az ilyen típusú fellépések a feszültség növekedéséhez vezessenek" – mondta.
(MTI)