Jól sikerült ez a nyolc év, "jobban, mint ahogy vártuk" - értékelte a 2010 óta tartó kormányzást Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap Budapesten, a Várkert Bazárban tartott 20. évértékelő beszédében.
"Időarányosan talán előrébb is vagyunk, mint ahogy elterveztük" - fogalmazott a kormányfő, kiemelve, hogy 10 év alatt egymillió munkahely létrehozását vállalták, és már 736 ezernél tartanak. Azt is hangsúlyozta, hogy karácsonykor nyugdíjprémiumot fizethettek a nyugdíjasoknak.
Még mindig nem értünk a munkánk végére, van még abból bőven - mondta a miniszterelnök. Mint fogalmazott, azt kívánja Magyarországnak, soha rosszabb nyolc éve ne legyen. A kormányfő értékelése szerint az ország már jobban teljesít, de még nem úgy, ahogy tehetsége alapján képes lenne.
Zoom
Orbán Viktor hagyományos "évértékelő" beszédét tartja a Várkert Bazárban 2018. február 18-án (MTI Fotó: Máthé Zoltán)
Nekünk Magyarország az első - hangoztatta, majd azt a már sokszor megcáfolt hazugságot ismételte meg, miszerint "mi nem csak polgári, de nemzeti kormány is vagyunk".
Azt is állította, hogy Magyarország mára jócskán felértékelődött, "hírünk, ismertségünk, befolyásunk nagyobb, mint azt az ország mérete vagy a gazdasági súlyunk indokolná". Szavai szerint Magyarországon "süllyesztőbe került az euróblabla, a liberális szépelgés, a korrekt semmit mondás".
Budapesten a világos beszéd a divat, "Budapesten azt akarjuk mondani, amit gondolunk, és azt akarjuk cselekedni, amit kimondunk" - állította Orbán Viktor.
Frissítés: Jobbik: Orbán a saját nyolc évét értékelte, nem az országét
A miniszterelnök szerint az elmúlt nyolc év sikeres volt. A saját nyolc évére gondolhatott, hiszen strómanjai soha nem látott vagyonokkal lettek gazdagabbak. Magyarország pedig 20 ezer gazdag és 2300 szegény migránssal. Előbbieket pénzért, utóbbiakat titokban engedte be Orbán Viktor. Ez valóban veszélyes - írja közleményében a Jobbik.
Mint ahogy az is - folytatja az ellenzéki párt -, hogy a magyar kormányfő maffiózókat megszégyenítő módon fosztja ki az országot – ahogy arra az Elios-botrány rávilágít –, aminek eredményeként ma már minden harmadik magyar kénytelen súlyos nélkülözésben élni, lepusztított kórházak, agyonadóztatott vállalkozások, elszegényedő nyugdíjasok, cserbenhagyott devizások között. A Jobbik szerint ez az Orbán-kormány valódi eredménye: félelemkeltés, korrupció, eltitkolt migránsok, út szélén hagyott magyarok, elvándorolt fiatalok.
(Kuruc.info - MTI nyomán)