Izgalmas jelenségre lett figyelmes a Magyar Nemzet: 18.30 és 19.00 között csökkent a részvételi arány az országgyűlési választáson. Este fél hétkor a Nemzeti Választási Iroda (NVI) közölte, hogy addig a szavazópolgárok 68,13 százaléka vett részt a voksoláson. A Választás.hu-n viszont később azt írták, 98,96 százalékos feldolgozottság mellett a részvétel végül 67,08 százalékos lett – ami alacsonyabb, mint a fél órával korábbi adat.
Kiszámolták: 83 ezer 791 fős az eltérés, választókerületenként átlagosan 790 fővel "csökkent" a résztvevők száma. Ez szavazókörökre vetítve átlagosan 13 főt jelent.
Zoom
Szavazásra várakozók állnak sorban a hivatalos zárás után Újbudán, a Bocskai István Általános Iskolánál (kép: Maszol)
A lap rákérdezett a különbség okára a választást igen profi módon levezető NVI-nél, amelynek kommunikációért és nemzetközi kapcsolatokért felelős főosztályvezetője azt írta: az eltérés oka nagyon egyszerű.
– A napközbeni részvételi adatokat a szavazatszámláló bizottságok úgy rögzítik, hogy minden választópolgár érkezésekor egy strigulát húznak – írta a kérdésre Listár Dániel. Mint közölte, ezen strigulákat összeszámolják hétkor, kilenckor, tizenegykor, délután egykor, háromkor, ötkor és fél hétkor, majd ezeket teszi közzé az NVI.
Ám úgy fest, a szavazatszámlálók a nap végére elfáradhattak és több strigulát húzhattak be a kelleténél – mással nem nagyon lehet magyarázni azt, hogy a végleges adat alacsonyabb, mint a nap közbeni. – A végleges részvételi adatok a jegyzőkönyvi adatokból jönnek, amelyeket úgy határoznak meg, hogy megszámolják a választói névjegyzéken a leszavazott választópolgárok aláírásait – jelentette ki a lapnak az NVI főosztályvezetője.
Listár Dániel azt is közölte, végleges részvételi adat akkor lesz, „amikor szombaton a külképviseleteken leadott, az átjelentkezéses és a kijelölt szavazókörben, valamint a levélben leadott szavazatokat összesítik, és elkészülnek azok a jegyzőkönyvek is”.
A 67 százalékos adat egyébként nem lett rekord. 2014-ben a szavazópolgárok 61, 2010-ben az első fordulón 64 százaléka vett részt. A 2006-os első fordulóban 67,83 százalékos volt a részvétel. A rekord egyébként 2002-es: akkor az első fordulóban 70,53, a másodikban pedig 73,51 százalékos volt a részvételi arány.
(MNO nyomán)