Toroczkai László maga is kommentálta az ítéletet a Facebook-oldalán:
Kihirdették a koncepciós ítéletet, amely egy interjú során véletlenül már korábban kicsúszott Gyöngyösi Márton elnökhelyettes száján, jól mutatva hogyan is működik egy ideje ez a párt. A Szabó Gábor pártigazgató édesapjával és Vona Gábor testőrével felálló, vélhetően nagyon független etikai bizottság kizárt a Jobbikból. Azt írják, hogy a platformalapítással a pártot akartuk szétszakítani, pedig a Dúró Dóra és ellenem indított hadjárat - amely lejárató kampányokat, a tagok, küldöttek zsarolását, végül a kizárásunkat is tartalmazta - fogja végül valóban kettészakítani a Jobbikot. Azt is írják mindenféle konkrét bizonyíték nélkül, hogy én az elnökségi ülésekről már korábban a médiának szivárogtattam, eközben tény, hogy a Magyar Idők hamarabb tudta az alapszabály-módosító közgyűlésünk helyszínét, mint én alelnökként, de számos ehhez hasonló példát említhetnék. A Jobbik ezernyi lyukon keresztül szivárog már régóta. A szivárogtatás is nagy baj, de még nagyobb a tagság átverése, hazaárulókkal való titkos együttműködések, belülről irányított lejárató kampányok a nem eléggé bólogató jobbikosok ellen, a pénzen vett lojalitás, a zsarolások, az antidemokratikus működés, az a mocskos munka, amellyel az alulról építkező őszinte mozgalomból egy elvtelen, hazug bizniszpártot csináltak. Ez egy fordított átalakulás volt, a Jobbik esetében a pillangóból lett hernyó. Minket azért kellett kiszorítani, végül kizárni, mert ezt akadályoztuk, s gátjai lehettünk volna az egész átalakulást levezénylő, Sneider Tamás elnökségét is kitaláló Vona Gábor visszatérésének. Vona Gábor ugyanis nem tudja elengedni a hatalom gyűrűjét, nem tud a miniszoknyás kíséret nélkül élni.
Zoom
Az ítélet koncepciós, de jogerős. Nem vagyok jobbikos többé. Az a bajtársi közösség azonban megmarad, amely lassan két évtizede formálódik, sőt tovább fog növekedni, újabb és újabb csatlakozókkal, de már nem a Jobbikon belül, és még csak nem is a Jobbik körül. Június 23-án a közösség fogja megmutatni az irányt.
Korábban írtuk: A Hír TV információi szerint kizárták a Jobbikból Toroczkai Lászlót.
Csütörtök este a párt etikai bizottsága döntött a Jobbik egykori alelnöke ügyében, a hivatalos döntést egyelőre nem hozták nyilvánosságra. A Jobbik sajtóosztálya annyit közölt, hogy először az érintettet szeretnék tájékoztatni az eljárás döntéséről.
Az etikai bizottság elvileg meghallgatta volna Toroczkait, ő azonban nem ment el a csütörtöki ülésre, amelytől a szavai szerint koncepciós ítéletet várt.
(Hír TV nyomán)
Frissítés: a Jobbik etikai bizottságának közleménye
A Jobbik Országos Etikai és Fegyelmi Bizottsága tegnap egyhangú határozattal kizárta a nemzeti néppártból Toroczkai Lászlót. A Sneider Tamás és Gyöngyösi Márton beadványára indult eljárás ügyében tartott tárgyalásra a szabályszerűen beidézett Toroczkai László nem jelent meg és írásban sem nyújtott be védekezést. Az etikai bizottság megállapította, hogy Toroczkai László súlyos fegyelmi vétséget követett el, s megsértette a Jobbik Alapszabályának több pontját is, közte azt, amely kimondja: a Jobbik minden tagjának kötelessége, hogy tartózkodjon az olyan magatartástól, amely sérti a Jobbik szabályzatait, testületeinek határozatait, programját, érdekeit, illetve jó hírét. A testület szerint egyértelműen sérelmes volt a Jobbik számára, hogy Toroczkai a párton belüli vitákat a sajtó nyilvánossága előtt folytatta le, és nem a belső fórumokon. Toroczkai László a Jobbik tisztújítását követően nem tudott belenyugodni a szavazás eredményébe, amely kapcsán sajtóturnéba kezdett. Megnyilatkozásaival a belső információkat nem csupán tényszerűen tárta a nyilvánosság elé, hanem azokat nem egyszer torzítva vagy valótlan tartalommal. A fegyelmi bizottság bizonyítottnak találta azt is, hogy Toroczkai László már jóval a tisztújítási időszak előtt belső információkat juttatott el a Jobbikkal ellenséges kormánypárti média részére az országos elnökségi üléseken történtekről - írja a bizottság, de bizonyítékokat nem mutatott be, sőt meg sem nevezték, hogy pontosan milyen "bizonyítékok" alapján merik ezt kijelenteni.
Zoom
A testület kimondta azt is, hogy az úgynevezett platformalapítás egyértelműen alapszabály-ellenes volt, - ilyen létrehozására nincs semmilyen lehetőség - ráadásul a sajtónyilatkozatok alapján egyértelművé vált, hogy ezzel a lépésével valójában nem egy új, eddig nem létező, párton belüli szervezeti egység létrehozása, hanem a Jobbik megosztása és bomlasztása volt a célja Toroczkai Lászlónak. Mindez nem értékelhető másként, mint egy új szervezet létrehozásának előkészítéseként és a Jobbik szándékos gyengítéseként, ezért a Jobbik Országos Etikai és Fegyelmi Bizottsága nem tudott más döntést hozni, mint a kizárás - zárul az egyetlen döntőshozói névvel sem vállalt közlemény. A bizottságot szinte sajnáljuk, hogy meg kellett hozni az "elkerülhetetlen" döntést. Abban akár még igazuk is lehet, hogy más határozatot bajos lett volna hozniuk.
Toroczkai nem kért a Vona-testőr és Szabó apuka előtti színjátékból
Toroczkai László már korábban jelezte, hogy nem kíván asszisztálni a megrendelt és borítékolt kimenetelű eljáráshoz, melyben Vona Gábor testőre és Szabó Gábor pártigazgató apja dönt a sorsáról az etikai bizottságban.
(Kuruc.info)
Friss: