"Alaptalannak bizonyult a demokrata.hu információja: megbízható forrásból úgy értesültünk, hogy a miniszter továbbra is megbízik Prőhle Gergelyben" - írja a lap, amely nemrég még a főigazgató kirúgásáról cikkezett.
Zoom
Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI
A Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója az atv.hu-nak azt mondta, a nap folyamán beszélt Kásler Miklóssal, aki "nem tudott" a leváltásáról, és bizalmáról biztosította.
Prőhle Gergely a PestiSrácok.hu-nak is úgy nyilatkozott: "nincs változás abban, amiben megállapodtak a miniszter úrral, ami azt jelenti, hogy folytatja eddigi munkáját".
Tegnap reggel pedig arról beszélt a 444.hu-nak: a Tanácsköztársasággal foglalkozó kiállítás valóban szóba került a Kásler Miklóssal folytatott megbeszélésén, és abban maradtak, hogy ez a kérdés "tisztázásra szorul" – ezt valószínűleg egy cikkben teszi majd meg –, és úgy készül, hogy szeptembertől továbbra is ő lesz a múzeum főigazgatója.
Korábban írtuk: Fideszes belharc eredményeként távozik az egyik balliberális intézményvezető a sok közül
Távozik Prőhle Gergely a Petőfi Irodalmi Múzeum éléről – értesült a Demokrata az érintetthez közelálló forrásból.
Információjuk szerint Prőhle Gergelyt az új miniszter, Kásler Miklós rendelte be magához a hét elején, s bár Prőhle eleinte ragaszkodott posztjához, sőt, kifejezte együttműködési szándékát, a beszélgetés mégis azzal zárult, hogy le kell mondania posztjáról.
Kásler Miklós elsősorban a Tanácsköztársaság politikai és esztétikai igazolását kérte számon az igazgatón. Korábban a fideszes sajtóban viták zajlottak egy Tanácsköztársasággal foglalkozó kiállításról, amelynek hivatalos kiadványát Prőhle jegyezte.
Már csak a szükséges adminisztratív teendők vannak hátra, és Prőhle Gergely szeptembertől már biztosan nem lesz az irodalmi múzeum vezetője.