Egy 25 éves brit állampolgár és két utasa 2018. augusztus 5-én kora reggel egy bérelt autóval közlekedett Budapest V. kerületében, a Pesti alsó rakparton, amikor áttért a menetirány szerinti bal oldalra, és összeütközött három szabályosan közlekedő járművel.
Zoom
A baleset után a három brit férfi kiszállt az összetört autóból, és az adataik hátrahagyása, illetve segítségnyújtás nélkül elsétáltak a helyszínről. A balesetben két személy nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.
Zoom
A kiérkező rendőrök a brit állampolgárok autójában három csomag kábítószergyanús zöld növényi törmeléket is találtak. A nyomozók azonosították a három férfit, és még aznap délután elfogták őket Budapest XIII. kerületében, abban az autókölcsönzőben, ahonnan az autót bérelték.
Zoom
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztály nyomozói a brit állampolgárokat őrizetbe vételük mellett segítségnyújtás elmulasztása bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki, és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására - olvasható a Police.hu-n.