A Demokratikus Koalíció (DK) ügyvezető alelnöke szerint ugyanazért kell küzdeni 2018-ban, mint 1956-ban: egy "független és demokratikus jogállamért".
Molnár Csaba, aki az ellenzéki párt EP-képviselője is, kedden a budapesti Nagy Imre-szobornál, a DK koszorúzása után újságíróknak azt mondta, 1956-ban Nagy Imre és társai egy független és demokratikus jogállamot szerettek volna a sajtó, a vallás és a gyülekezés szabadságával.
A politikus úgy fogalmazott, most minden magyar állampolgár átérezheti, miért küzdöttek több mint hatvan évvel ezelőtt, mivel "ugyanazok a szabadságok hiányoznak, mint 1956-ban: ma sincs szabad sajtó (kíváncsiak vagyunk, kikéri-e ezt magának a balliberális ellenzéki sajtó az Indextől, 24.hu-tól, HVG-től és társaiktól az ATV-n át egészen a Népszaváig - a szerk.), szabad gyülekezési lehetőség, és moszkvai szobákban dől el a magyar nép sorsa".
(MTI nyomán)