A Győri Járási és Nyomozó Ügyészség hat bűncselekmény elkövetésével vádol egy harmincöt éves nőt, míg társát hét bűncselekmény elkövetésével. Ezeket a vádirat szerint idén májusban Sopron közelében követték el - közölte honlapján az ügyészség.
A vádirati tényállás szerint a nő egy luxusautót vezetett ittas állapotban Röjtökmuzsaj közelében. Mikor a rendőrök vér- és vizeletminta-vétel céljából elő akarták állítani, beültették a rendőrautóba.
Ezt nehezményezte a vele lévő társa, egy férfi, aki beült a nő mellé, és nem hagyta magát kiszállítani, a rendőrautó ajtaját többször visszarántotta. Ezt követően a férfi nagy erővel ütni kezdte a rendőrautó jobb hátsó ajtóüvegét, ami ki is tört, és megvágta az ott álló egyik rendőr kezét és nyakát.
Zoom
A férfit ezek után a rendőrök kiemelték az autóból, amit a nő próbált megakadályozni, ezért őt is kiemelték. Ennek során a nő ráütött a rendőr kezére is.
Mindemellett az intézkedés során mindkét elkövető becsmérlő szavakkal sértegette a rendőröket.
A sérült rendőr sebei nyolc napon belül gyógyultak. A rendőrautóban keletkezett kár 125 814 forintra tehető.
A vádlottakkal szemben hivatalos személy elleni erőszak és négy rendbeli becsületsértés a vád. Emellett az ügyészség a nőt ittas állapotban elkövetett járművezetéssel, a férfit rongálással és könnyű testi sértéssel is vádolja. A büntetési tétel mindkettejük vonatkozásában hét és fél évig terjedő szabadságvesztés.