Megszüntette a Fővárosi Törvényszék annak a 37 éves budapesti férfinak a letartóztatását, aki október 14-én meg akarta erőszakolni a budapesti Jászberényi úton Makai Viktóriát. H. István ügyvédje, Vidákovics Béla Zsolt a 24.hu-nak azt mondta, hogy a másodfokon eljáró bíróság helyt adott az előkészítő ülésen lévő fellebbezésüknek, és a régi büntetőeljárásban házi őrizetnek hívott bűnügyi felügyelet alá helyezte ügyfelét. Ez azt jelenti, hogy a férfi csak bírói engedéllyel hagyhatja el az otthonát.
Zoom
Fotó: Bődey János / Index
Mint ismeretes, a "családapa" a támadás során kétszer is kísérletet tett arra, hogy megerőszakolja Makai Viktóriát, ám nem volt merevedése, ezért ez végül meghiúsult. Ekkor ért oda a többgyermekes nő férje, aki véget vetett a támadásnak.
Az asszonynak felrémlett, hogy egy közeli üzletben már többször is látta a férfit. A részletes személyleírása után a nyomozók azonnal a futónő által említett bolt felé vették az irányt. Az üzletvezetőtől megtudták, hogy a férfi nemrég indult el a munkahelyi buliból, ahol alkoholt is fogyasztott.
A sors fintora, hogy H. István felesége pont akkor üzent férje főnökének, amikor az a rendőrökkel beszélgetett. Arról érdeklődött, hogy mi történt urával a céges bulin, mert véresen ment haza. A nyomozók azonnal tudták, hogy hova kell menniük. Amikor kiértek a lakáshoz, a férfi felesége nyitott ajtót nekik, H. Istvánt pedig a kamrában, a hűtő mögött találták meg anyaszült meztelenül. H. István részletes beismerő vallomást tett a rendőrségen. Azzal védekezett, hogy húsz éve nem ivott alkoholt, és nem volt tudatánál a bűncselekmény elkövetésekor.
H. István a március közepén tartott előkészítő ülésen is beismerte a bűnösségét, sőt lemondott a tárgyalás jogáról is. A bírónő azonban a beszűkült tudatállapota miatt nem fogadta el a beismerő vallomását, és tárgyalásra tűzte az ügyet. Az eljárási törvény ugyanis a bűnösséget beismerő nyilatkozat elfogadásának feltételeként határozza meg azt, hogy a vádlott beszámítási képessége felől ne merüljön fel semmilyen kétely.
Mivel az eddig rendelkezésre álló szakértői vélemény szerint H. Istvánt súlyos fokban korlátozta a kóros elmeállapota abban, hogy cselekménye társadalomra veszélyességét felismerje, esetében a beismerő nyilatkozat nem fogadható el. Azaz a bíróságnak tárgyalást kell tartania, és bizonyítási eljárást kell lefolytatnia az ügyben.