Nagy nézeteltérések nélkül tartottak vitát pénteken este a budapesti csonka ballib (a Ballik és az LMP a törpepárttá zsugorodás miatt egyelőre más ligában játszik a fővárosban) ellenzéki főpolgármester-jelölti előválasztás indulói: a Momentum által indított Kerpel-Fronius Gábor, az MSZP-Párbeszéd jelöltje, Karácsony Gergely, és a DK által felkért Kálmán Olga. Az előválasztás résztvevői hármuk közül választják ki azt a jelöltet, aki mögé beáll az ellenzék (vagy legalábbis annak nagy része).
Zoom
Fotó: Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu
A vitát Gulyás Márton egyik gittegylete, a már nevében is a gettó szellemiségét hordozó Partizán szervezte meg a Vasas Szakszervezeti Szövetség VIII. kerületi székházában. Mivel a Nagykörút által határolt galaxison túl élőket az elhangzott progresszív ötlettenger egyébként sem érinti, egymás vállveregetésére pedig maximum a telt házat biztosító résztvevők voltak kíváncsiak, így a "vita" meddő részeitől megkíméljük olvasóinkat.
Nem válik valóra a Horváth Csaba-i álom
Minden jelölt vállalást tett arra, hogy elvégzik ötéves ciklusuk alatt a közintézmények akadálymentesítését, ismét bevezetnek rezsitámogatást, kerékpárutat alakítanak ki a Nagykörúton. Azt azonban nem ígérték meg, hogy a budapestiek számára Vilnius mintájára ingyenessé tegyék a tömegközlekedést. A nyilvános vécék számát, a zöldfelületet és a bérlakásállományt is növelnék.
Dízelautók kitiltása
Elkerülhetetlennek nevezték a jelöltek a dízelautók kitiltását, emellett mindannyian arról beszéltek, hogy támogathatónak tartják a dugódíjat akkor, ha ennek megteremtik a feltételeit – az alternatív közlekedési lehetőségeket.
Kálmán Olga arról beszélt, hogy a Római-partra nem kell gát, Karácsony Gergely pedig leállítaná a városligeti építkezéseket és a „lopakodó olimpiát”, vagyis azt, hogy Csepelnél az olimpiára tervezett építkezéseket valósítanak meg. Csepelen parkerdőt hozna létre. Kerpel-Fronius szintén a Római-partra utalva arról beszélt: nem gondolja, hogy Budapest zöldterületeit azok érdekeinek kellene alávetni, akik tudatosan árterületre építkeztek.
Zoom
Fotó: Molnár Ádám / Népszava
Nem unják a Liget-témát
Kerpel-Fronius szerint a Városligetet rehabilitálni kell, de nem kell oda nem illő monstrumokat építeni, a múzeumi beruházásokat rozsdaövezetekbe vinné. Karácsony szerint minden eszközzel fel kell lépni a Liget-projekt ellen, tele van a város olyan pontokkal, ahol szomjazzák a fejlesztéseket. Kálmán Olga ugyancsak azt mondta: a Városliget „nem eladó”, amit nem építettek még meg, azt nem is fogják.
Emlékművet a "romagyilkosságok" áldozatainak!
Minden jelölt támogatná, hogy a tíz évvel ezelőtti "romagyilkosságok" áldozatainak emlékművet állítsanak Budapesten; Karácsony Gergely ehhez hozzáfűzte, hogy Zuglóban kezdeményezte, hogy egy utcát Csorba Robikáról nevezzenek el.
Túl a szivárványon
Főpolgármesterként mindannyian elvállalnák, ha felkérnék őket, hogy megnyissák a "Budapest Pride-ot" (buzifelvonulás - a szerk.). Karácsony erre felidézte, hogy Zuglóban kitűzték a szivárványos zászlót, Kálmán Olga szerint erre egy főpolgármester nem mondhat nemet, Kerpel-Fronius pedig nagy megtiszteltetésnek venné a felkérést.
(Kuruc.info - 24.hu nyomán)