A Nyíregyházi Törvényszék 2019. július 2-án a gondatlanságból elkövetett emberölés vétsége miatt emelt vád alól I. rendű Á. T. és II. rendű R. G. vádlottakat felmentette.
A vádirat szerint a vádlottak élettársi kapcsolatban éltek öt kiskorú gyermekükkel egy Szabolcs megyei, közmű nélküli ingatlanban. 2015-ben a vádlottak lakásába egy ismeretlen személy a vádlottak tudtával és beleegyezésével szívességből bevezette az elektromos áramot úgy, hogy az utcán lévő hálózati vezetékre egy kampó segítségével rácsatlakozott, és a vezetéket a lakóház utcafront felőli ablakán át behúzta a házba. A vádlottak az így szabálytalanul kialakított villanyáramrendszert a hálózati árammal üzemeltették, szakember segítségét nem kérték abban, hogy meggyőződjenek arról, hogy az egyébként életveszélyes hálózati villanyáram az általuk használt hosszabbítókkal, fogyasztókkal biztonságos-e.
2015. július 27-én a vádlottak kiskorú gyermeke játék közben a szabálytalanul vételezett villanyárammal üzemeltetett, földelés nélküli hűtőszekrény hátsó részének fém alkatrészéhez véletlenül hozzáért, és halálos áramütést szenvedett.

Illusztráció: pixers.es
A bíróság ítéletének indoklásában előadta, hogy a vádlottak mélyszegénységben élő családból származnak, olyan lakásban éltek négy kiskorú gyermekükkel, ami semmilyen közművel nem rendelkezett, a lakásba sem víz, sem gáz, sem pedig elektromos áram nem volt bekötve. A vádlottak az általános iskola 5, illetve 8 osztályát végezték el. Á. T. I. rendű vádlott a gondatlanságból elkövetett emberölés vétsége vonatkozásában nagy mértékben korlátozott beszámítási képességgel, míg R. G. II. rendű vádlott kis mértékben korlátozott beszámítási képességgel rendelkezett. E szerint a vádlottak, bár tisztában voltak azzal, hogy illegálisan nem szabad elektromos áramot vételezni,
alacsony intellektusuk és beszámítási képességük korlátozottsága miatt nem tudták felmérni azt, hogy az elektromos áram ily módon történő vételezése egy ember halálát okozhatja.
Ezt a bíróság főleg az eljárás során beszerzett két elmeorvosszakértői vélemény és egy igazságügyi pszichológus szakértői vélemény alapján állapította meg, amik egymást kölcsönösen alátámasztották, de nagyszámú tanúk vallomásai is megerősítették. A bíróság megállapította, hogy a vádlottaknak még a gondatlansága sem állapítható meg az emberölés vonatkozásában, a tőlük elvárható figyelmet és körültekintést nem mulasztották el, és ilyen körültekintésre képesek sem voltak. (Vajon ha következőkor magyart ölnek, akkor is ez lesz a felmentő ítélet indoklása? Továbbá érdemes lenne kipróbálni, észrevennék-e, ha a postás játékpénzben fizetné nekik a családit... Erős a gyanúnk, hogy igen - a szerk.)
Az ítélet nem jogerős, az ügyészség fellebbezést jelentett be - írja közleményében a Nyíregyházi Törvényszék.