Beismert egy gyilkosságot a terhére rótt cselekmények közül az a Prágában elfogott férfi, akit a bíróság előzetes letartóztatásba helyezett – tájékoztatott a Fővárosi Törvényszék.
A beismert gyilkossággal kapcsolatban jogos védelemre hivatkozott a gyanúsított ügyvédje – írták. D., azaz Dér Csabát nemzetközi elfogatóparancs alapján március 1-jén egy prágai szállodában fogták el a cseh hatóságok, és július 18-án átadták a magyar rendőröknek.
A rendőrség július 19-én közölte: előre kitervelten, több ember sérelmére elkövetett emberölés és csalás megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást D. Csaba szerb-magyar kettős állampolgár ellen. Emellett több másik emberölési ügyet is vizsgálnak. A 38 éves férfi a gyanú szerint tavaly július 30-án Amszterdamban megölt egy horvát, szeptember 19-én pedig Rákospalotán egy 49 éves magyar férfit.
A Fővárosi Törvényszék hétfőn közölte, hogy július 20-án a Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírája elrendelte D. Csaba letartóztatását szökés-elrejtőzés, bizonyítás megnehezítése és bűnismétlés veszélyének kizárása miatt.
A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított 2018 szeptemberében 11 kiló kokaint kínált eladásra egy magyar vállalkozónak, akivel egy bevásárlóközpont mögött, a Szilas patakhoz vezető murvás úton találkozott. A gyanúsított kokain helyett édesítőszert tett az egyenként 1 kilós csomagokba, amelyeket autóval vitt a találkozóra. Amikor a sértett a gépjárműbe hajolva ellenőrizni próbálta a csomagokat, a gyanúsított fejbe lőtte, majd a holttestet a Szilas patakba húzta.
A gyanú szerint a férfi 2018 július végén Amszterdamban egy kávézóban előre kitervelten fejbelőtt egy ott tartózkodó horvát állampolgárt, aki belehalt sérülésébe. A holland hatóságok felajánlották a magyar hatóságoknak a büntetőeljárás lefolytatását, amit a Legfőbb Ügyészség elfogadott.
A gyanúsított szombaton a nyomozási bíró előtt beismerte a Magyarországon elkövetett emberölést, a csalás bűntettét ugyanakkor tagadta, a Hollandiában elkövetett emberöléssel kapcsolatban pedig nem tett vallomást. A gyanúsított védője a magyarországi gyilkossággal kapcsolatban azt fejtegette, hogy védence jogos védelmi helyzetben cselekedett, és kérte, hogy a bíróság óvadék megállapításával helyezze őt szabadlábra.
A bíróság a védői indítványt elutasította. Kifejtette: a legfontosabb cél most a tényállás teljes körű felderítése, amit csak a legszigorúbb kényszerintézkedéssel lehet elérni. Ez biztosítja a gyanúsított elszigetelését a büntetőeljárásban kihallgatandó más emberektől és a tárgyi bizonyítási eszközök megsemmisítésének megakadályozását – közölte a Fővárosi Törvényszék.
Sajtóhírek szerint D. Csaba Szerbiában és Spanyolországban is követett el bűncselekményt.
(MTI)