"Vegyük vissza Budapestet!" címmel egy szabad, zöld és szolidáris Budapest kialakítását célzó programot mutatott be Karácsony Gergely közös ellenzéki főpolgármester-jelölt vasárnap Budapesten.
A politikus úgy fogalmazott, az ellenzéki előválasztás vitáit követően egységes javaslatot tesz a budapestiek elé, megválasztása esetén pedig egy erős közösség erős, nem pedig erőszakos vezetője akar lenni.
Zoom
Kép: MTI/Soós Lajos
Karácsony Gergely hangsúlyozta, Tarlós István állításával szemben a főpolgármesternek elsősorban nem a kormánnyal, hanem a budapestiekkel kell jóban lennie, és az ő érdekeikben kell partnerséget kiépítenie mindenki mással, köztük a kabinettel.
A Párbeszéd társelnöke fontosnak nevezte, hogy az embereknek visszaadják a hitét abban, hogy a közügyekről szóló döntésekben mindenki részt vehet. A városvezetők dolga ezért, hogy kinyissák a kaput, amikor az emberek el akarják mondani a véleményüket - mondta.
Az ellenzéki főpolgármester-jelölt kijelentette, nem enged abból, hogy a kampányban vitát folytasson Tarlós Istvánnal. Azt mondta, ezt a vitát azért is várja, mert nem tudja, a jelenlegi főpolgármester milyen programmal indul a választáson, mire kér felhatalmazást a budapestiektől.
Volt egy kis cirkusz
Karácsony Gergely beszédét ekkor ismeretlenek hangos cirkuszi zenével zavarták meg a rendezvény helyszínén kívülről. Az ellenzéki politikus a történteket úgy értékelte: ez is megmutatja a Fidesz valódi arcát, vagyis azt, hogy számukra a vita helyett az a fontos, hogy belefojtsák a szót másokba.
A jelölt programja ismertetését folytatva aláhúzta, Budapest megváltoztatásán keresztül az ország megváltoztatásának lehetőségét is ki akarják nyitni. Programja első részét ezért a budapestiek képviseletének alapértékeit tartalmazó "Budapest-alkotmánynak" nevezte. Megjegyezte, megválasztása esetén párbeszédet indítanak a dokumentum végleges szövegéről.
Karácsony Gergely hangsúlyozta, a kerületekkel együttműködve, talpra kívánják állítani az egészségügyi ellátást, megszüntetnék az orvoshiányt, továbbá szűrőprogramokat finanszíroznának a betegségek minél hamarabbi diagnosztizálására. Ezzel összefüggésben "világbotrányként" értékelte azt a statisztikát, amely szerint a 75 évnél fiatalabb magyarok 80 százaléka olyan betegségekben hal meg, amelyek egy jobb egészségügyi ellátás mellett megelőzhetők lennének. Egyetlen további stadion sem épül, amíg nincs minden kerületben CT-berendezés - jelentette ki Karácsony Gergely.
Most is beszélt arról, hogy sok megbetegedés a rossz minőségű lakásokra vezethető vissza, egyik legfontosabb feladatának ezért a "lakáskrízis" megoldását tartja.
A jelölt emellett ígéretet tett arra, hogy minden évben 20 ezer forintos fűtési támogatással segítik a rászoruló nyugdíjasokat és nagycsaládosokat.
Zugló polgármestere röviden kitért kerülete parkolási ügyére, hangsúlyozva, hogy az ottani parkolási rendszer - a Fidesz állításával szemben - nem a helyieknek, hanem a kormánypártnak okoz napi 2 millió forintos veszteséget.
Karácsony Gergely kitért arra is, Budapest a jövőben "vagy zöld lesz, vagy elmenekülnek az emberek". Szerinte egymillió fa hiányzik a városból, ezért ígéretet tett arra, hogy minden évben ugyanannyi fát ültetnek, amennyi gyerek születik a városban, vagyis mintegy 15 ezret.
Jön a klímaholokauszt
Kiemelte, Észak-Csepelen és Ferencváros ahhoz kapcsolódó részén egy új budapesti nagyerdőt alakítanának ki, a Margit- és a Hajógyári-szigetet pedig egy tíz kilométer hosszú "zöld folyosóval" kapcsolnák össze. Budapestnek a klímaváltozás elleni küzdelemben is az élen kell járnia, ezért a közgyűlésnek minél hamarabb "klímavészhelyzetet" kell hirdetnie - tette hozzá.
Zoom
Kép: MTI/Soós Lajos
Az ellenzéki jelölt úgy fogalmazott, jelenleg túl sok az autó Budapesten, ami a város hibája. A városvezetésnek ezért egyre több korszerű, kényelmes alternatívát kell állítania az autózással szemben - mondta Karácsony Gergely, aki egyúttal azt is bejelentette, hogy "okos, apró lépésekkel" csökkentenék a tömegközlekedés árát, egyik első lépésükkel például ingyenessé téve azt a 14 év alattiaknak.
Karácsony Gergely beszéde végén mítosznak nevezte, hogy a kormány és a Fidesz "pénzt hoz Budapestre", szerinte az valójában éppen fordítva van. A Budapesten megtermelt javak mindössze 2 százaléka marad a fővárosnál, aminek eredményeként a városnak most is saját erejéből kell gazdálkodnia - mondta. Karácsony Gergely annak a reményének is hangot adott, hogy az Európai Unió következő költségvetési ciklusában több közvetlen uniós támogatást nyerhet el Budapest.
A rendezvényen Karácsony Gergelyt támogató beszédet mondott az ellenzéki előválasztás korábbi két másik indulója is.
Kálmán Olga (DK) azt mondta, a budapestieknek arról kell dönteniük, hogy egy "politikai parancsokat végrehajtó, rizikós esetekben hallgató" főpolgármestert szeretnének-e, vagy Karácsony Gergely személyében egy olyat, akivel Budapest ismét a szabadság városává válhat és visszanyerheti önrendelkezési jogát.
Kerpel-Fronius Gábor (Momentum) úgy fogalmazott, minden korábbinál átláthatóbb budapesti városvezetésre van szükség, az ellenzéknek pedig a fővárosban kell megmutatnia, miként tudná később vezetni az országot.
(MTI)