Ki kell zárni a magyar kormányt az európai uniós (EU-) döntésekből a koronavírus-járvány elleni védekezésről szóló törvény miatt - mondta Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter a Die Welt című német lap szerdai számában.
Zoom
Nem ez az első meccs...
Az EU legrégebb óta hivatalban lévő külügyminisztere a Die Weltnek elmondta, hogy a járvány elleni védekezésről szóló törvény miatt Magyarország "politikai karanténba való". Ez azt jelenti, hogy a magyar kormány "nem foglalhat helyet az asztalnál az európai intézményekben".
Egy olyan kormány, amely felett határozatlan ideig nincs parlamenti ellenőrzés, nem vehet részt a szakminiszteri tanácsok döntéseiben, amelyek minden embert érintenek az EU-ban - fejtette ki Jean Asselborn.
A Luxemburgi Szocialista Munkáspárt (LSAP) politikusa hozzátette: a magyar kormányt azért kell kizárni a közös döntések meghozatalából, mert nem szabad belenyugodni abba, hogy az EU egyik tagországának kormánya "diktatórikus".
Mint mondta, "a jövendő nemzedékek nevében nem szabad megbékélni az egyre hangsúlyosabban megmutatkozó 'orbanizálódással', vagyis a mind inkább nyilvánvaló elfordulással a demokrácia legelemibb szabályaitól".
A parlament hétfőn fogadta el koronavírus-járvány elleni védekezésről szóló törvényt, amely szerint a veszélyhelyzet idején a kormány a jogszabályoktól eltérő rendkívüli intézkedéseket hozhat az emberek egészsége, a jogbiztonság és a gazdaság stabilitása érdekében. Varga Judit igazságügyi miniszter előterjesztésének kétharmados többséget igénylő rendelkezéseit 137 igen szavazattal 53 nem ellenében - sürgősséggel - szavazta meg az Országgyűlés. A törvény a koronavírus miatt elrendelt veszélyhelyzettel összefüggő sajátos szabályokat állapítja meg.
Frissítés: az osztrák alkancellár megvonná az EU-s "támogatásokat"
Werner Kogler osztrák alkancellár a Die Zeit című német hetilap csütörtökön megjelenő számában az előzetesen ismertetett részletek szerint kifejtette, hogy az "elfogadhatatlan" törvény miatt meg kell vonni az EU-s támogatásokat Magyarországtól. A Zöldek politikusa aláhúzta: nem látja, hogy miért kellene egy "féldiktatúrát támogatni demokratikus államoktól származó közös pénzekkel".
(MTI)
Kapcsolódó: