Vádat emelt a Pest Megyei Főügyészség húsz ember ellen, akik részt vettek tavaly a ráckevei tömegverekedésben, amelyben többen súlyosan megsérültek - közölte a megyei főügyész hétfőn az MTI-vel.
Szabó Ferenc közleménye szerint a két család között azért alakult ki konfliktus, mert az egyik család egyik tagja rosszul lett egy tudatmódosító szertől, amelyet a másik család egyik tagjától kapott.
Emiatt a korábban vásárolt szertől rosszul lett férfi családjának több mint tíz tagja vascsövekkel, kardokkal, késekkel, kapákkal, lapátokkal, vasvillával és gumilövedékes fegyverrel megjelent a másik család házánál. Erről értesülve a fenyegetett család környéken lakó tagjai is felfegyverkeztek, és majdnem húszan a helyszínre siettek.
Az utcán a két csoport között tömegverekedés alakult ki, amelynek az vetett véget, hogy a fegyverként használt tárgyak miatt több súlyos és életveszélyes sérülés történt - írta.
Az ügyben a Pest Megyei Főügyészség húsz ember ellen a többi közt súlyos élet elleni bűncselekmény - emberölés kísérlete, életveszélyt okozó, illetve súlyos testi sértés kísérlete -, továbbá többszörösen minősített garázdaság, illetve kiskorú veszélyeztetése miatt emelt vádat.