Ezt megtagadtam, és ezért a Pártbizottság – soha nem voltam KISZ vagy párttag – hadbíróságra vágott. Első fokon ugyan nyertem, mert nem volt a tömegoszlatásra egy szó utalás sem a Szolgálati Szabályzatban, de a másodfokút nem vártam meg, és előtte 3 nappal útlevél nélkül – 1987. dec. 11. -, családostól (4, és 6 éves kölkök!) elhagytam az országot).

Megosztanám veletek az alábbi történetet:

Egy olyan történetet írok le, ami megtörtént – a címben szereplő két csoport egy-egy tagjával pontosítottam a történetet! -, és tanulságos még ma is.

A háború már készülődött, és egy alföldi faluba beütött a vész. Leváltották a csendőrfőnököt, és megjelent az új. Sokévi hagyománnyá vált, a cigányok órákkal/napokkal a termésérése előtt, megdézsmálták a külső földeken álló, a család létét biztosító bevételi forrásokat. Az új seprő jól kezdett, mert az első panaszokat a gazdák részéről komolyan vette.

A nyár már csomagolt, és abban az évben, jó időben érkező eső, meghozta a gazdák reményét.

Igen, de volt egy rakás cigány, akik már akkor ismerték a szocializmust – minden közös! -, és szedték a vámot, rendesen.

Egy ilyen szociális panasz után két csendőr lesben állt, a faluba vezető út mellett. Nem is csalt a parancsnok szimata - a kihelyezési parancs helyességén -, mert az esti szürkületben megjelent a horda. A poros úton alig hallhatóan szuszogva, 25 cigány – az előző este, a közeli tanyáról lopott ágyneműben – cipelte a hátán, a megdézsmált terményt. A két csendőr, kilépve a bokrok takarásából, határozott kijelezéssel, meg állj!-t, vezényelt a hordának. A lopásban kifáradt cigányok, lebénultak, és álltak, mint a fagyott kutyalábszár. A batyukat átnézve kiderült a nagy szorgalom oka.

 Az ágyneműs huzatokban zöldpaprika, félérett paradicsom, és futóbab volt. A hordát a bizonyítékkal együtt bekísérték a laktanyába. A parancsnok már várta őket és a szabályzatban előírt kifejezésekkel letartóztatta a lopáson fogott cigányokat. A két bekísérő csendőrt kijelölte a szenes pincébe zárandó – nehogy már a fogdát szennyezzék! – vétkesek felügyeletére. A 25 cigányból 8 gyerekkorú volt – Maugli korú -, és ez volt a bejárató lopásuk. Ezt jajgatták, a mezítlábas horda asszonyai: „Há azok nem is tutták, hova mőgyünk!"

A parancsnok levitette a lopott zöldségeket a bűnösekkel a pincébe, s az udvaron álló 6  itatóvödröt  megtöltette az ásott kútból! Ezek is lekerültek a hazudozók - „mi csak azé szöttük, hogy né ögyék mög a vaddisznók!" – mellé. Az Alföld azon részén nem is volt vaddisznó, amit nem tudhat mindenki. Kijelölték az ülési sorrendet, és akkor belépett a parancsnok. Felolvasta a magántulajdon elleni vétséget, és kiadta a parancsot: minden cigány köteles egy paprika megevése után inni egy pohár vizet! Ha ez megtörtént, akkor a félérett paradicsom jön és újabb pohár víz. Amíg meg nem eszik a lopott bizonyítékot. Aki kihagy bármit, azt a pincében álló csendőrök a helyszínen agyonlövik. Az is parancsba került, aki egy szenet is bekap – hasmenés ellen! -, az is agyonlövetik.

Amikor már lucsokban ültek, megjelent a parancsnok - felsőbb utasításra hivatkozva - és kihívták a rangidős kancigányt. A kancigány, érdekes módon lett a vajda, mert nem lehetett katona. Csecsemő korában ugyanis visszahajlították a jobb kezén a mutatóujjat és az úgy maradt haláláig. Nem vitték katonának, mert nem tudta elsütni a ravaszt. Cigányszülő okossága. Az akkor 42 éves cigányt - felsőbb parancs - helyszíni agyonlövetésre ítélték - ezt hangoztatta a parancsnok. Az ijedségtől kifehéredett cigány meglátta a 3 főből álló kivégző osztagot és térdre vágta magát. Felolvasták neki a vajda szerepének lényegét, és az lett a bűne, hogy nem tartotta kordában a romnyikat.

Szemét bekötötték, és közben a csendőrök azt hangoztatták, itt azért nem jó agyonlőni, mert összevérezi a falat. Húzgálták a bekötött szemű kancigányt, jobbra-, balra, aki már akkor szinte halott volt a rémülettől. Addig tologatták, amíg a pincelejáró vasajtaja elé nem került. Addigra, egy csendőr elővette a szenes lapátot, és beállt a kancigány mögé, a pinceajtó elé. Parancs harsant: Cél a vétkes szíve!

 A „klubtagok" továbbra is csemegéztek a pincében, de színre mintha azok is már fehér emberek lettek volna. A „tűz" szóra, a lapátos csendőr odavágott a vasajtóra, erre a kancigány elvágódott! A következő pillanatban felugrott, és tapogatta magát: „ mos ílek, vagy möghattam?" A lövéshangra, a pincében csemegézők még repetát kértek a vízből, a nagy ijedség miatt! A kancigány letépte a fejéről a szemkötést, és méteres ugrásokkal eltűnt a nyitott nagykapun. A pincések feltakarították a mocskot, amit a zöldség, és az ásott kút vize okozott!

A kancigány 3 nap után mert csak hazamenni, és olyan jól sikerült az oktatás, hogy az orosz megszállás 5. évfordulójáig – 1950 -, a közeli dögös kút lakatját sem verték le ismeretlenek. A következő években semmi nem tűnt el a határban. 

Igaz, akkor még létezett Magyarország.