Tisztelt Barátaim!
A mi zászlónk, a büszke magyar zászló lobog most Törökország egén a Conquest Cup versenyének győztese jogán!
Zoom
Egy kilőtt nyílvessző révén került oda, hiszen 2023. május 26-tól ismét győztesen lobog a magyar zászló Isztambulban, az Okmeydanin, a Nyilak Terén.
Végig tudtam, hogy ha a jó Istenem érdemesnek talál a győzelemre, ha a nemzetünk zászlója mögött álló Hunyadiak, Zrínyiek, Rákócziak hitét és büszkeségét erővé tudom magunk számára fordítani, akkor, csakis akkor győzhetek Isztambulban, ahol szinte lehetetlen feladat győzni!
7-7 nyílvessző ezer nyílvessző ellen!
Zoom
Az eredményhirdetés során olyan büszkén, könnyes szemmel néztem le a dobogó legmagasabb fokáról a tisztelettel ünneplő tömegre, hogy jól leírni nagyon nehéz számomra. Most mégis megpróbálom.
Pár nappal ezelőtt összecsapott a világ legjobb távlövő íjászainak serege Isztambul egyik fennsíkján, ahol 3 órán keresztül a versenyzők által jónak látott időpillanatban odaléphettek a lővonalhoz, hogy harcba szálljanak.
Feladat: ki tud a leges-legtávolabb ellőni az 50#-ban korlátozott íjával?
Én a magyar és a székely zászló becsületéért harcoltam Zrínyi Ilona unokájával, Anival.
Zoom
Ez az írás olvasója ne egy sportsikert keressen e sorok között, annak ellenére, hogy a világ legjobb távlövő íjászait felvonultató, 32 ország részvételével megrendezett világverseny győzelmét látjuk a képeken!
Igen, a magyar zászló győzött, és megszerezte a Hódítók Kupájának Aranyserlegét a győztes jogán az 50#-ban limitált erősségű íjak versenyében, azaz a legleg-legnépesebb kategóriában!
Zoom
Ez a győzelem minden pillanatképe számomra egy történelmi szenvedés, gyötrelem, számtalan harc és hosszú évek háborúinak véres lapjaira festett kép. Ez a verseny a békében és barátságban rendezett kereteken belüli történelmi harc megjelenési formája számomra.
Egykor Isztambulba elhurcolt magyar nők, gyerekek, harcosok vagy meggyilkolt emberek segélykiáltása szívemet szorongató érzése keltette vágy valójában, hogy tegyek valamit büszke szívvel, a Farkasok bátorságával a magyar zászló becsületéért!
Viszont a múlt fájó pillanatképei ellenére ezen verseny példája a béke, a barátság lehetséges létezésére, ugyanakkor lehetőséget is ad a hasonló gondolatokkal élő bármilyen nemzet harcosainak a büszke csaták jelenben történő megvívására, életre-halálra.
3 éven keresztül szinte minden reggel azzal a tudattal keltem, hogy vissza kell mennem 2017 és 2018 Hódítók Kupája győzelme után is még legalább egyszer Isztambulba, hogy legyőzzek bárkit a világon, aki kiáll íjjal a kezében, a magyar zászló becsületéért.
Zoom
3 éven keresztül készültem úgy, hogy évente kb. 250 ezer nyílvesszőt lőttem ki azért, hogy életem része lehessen a lövés, mint bárkinek az ösztönszerű levegővétel.
Zoom
3 éven keresztül készítettem az íjakat, nyílvesszőket azért, hogy legyőzzem a világ jó íjkészítőit, a világ jó nyílvesszőkészítőit és a világ jó íjászait.
Zoom
Amikor a versenybírók a lövések után kiengedték a versenyzőket a 300 méteres vonalig, ott megállítottak mindenkit. Megvárták az első 5 versenyző nyílvesszőinek bemérését. 5-6 perc várakoztatás után a verseny főbírója rám mutatott:
Te győztél!
Átlőve az ilyen íjerősségben szinte lehetetlen 400 méteres álomhatárt!
447 métert lőve!
Isztambulban 50#-os íjjal ilyen messzire soha senki nem lőtt el! De rajtam kívül eddig senki sem az egész világon!
Szóval a bíró rám mutatott. Ebben a pillanatban már nem is én voltam ott: abban a pillanatban szívszorongató boldogságot éreztem, szinte teljesen elfogyott a levegő! Úristen! Sikerült a lehetetlen! Emberek!
Tudjátok Ti, mit jelent egy Balaban, egy Musztafa Kocsak, egy Ömer Kaylagán ellen egy csatában harcolni? A világ legjobb távlövő íjászai, elképesztő tapasztalattal.
Tudjátok, mennyi mindennek kell egyidejűleg teljesülni ahhoz, hogy a végén a magyar zászló emelkedjen a magasba?
Márpedig 2023. május 26-án győztesen emelkedett fel a dobogó legmagasabb fokán a magyar zászló vagy a székely zászló! Így e győzelem által a magyar zászló legyőzte a világ legjobb íjkészítőit, legjobb nyílvesszőkészítőit, legjobb íjászait!
Az íj, amit használtam, 3 év kutatási eredményeire alapult, amikor is kiindultam a szkíták elképesztően hatékony, elképesztően okos karszerkezetére.
Ne essen senki tévedésbe! Amiket valaha is láttam, a mai korban valamennyi íjkészítő által szkítának nevezett íjakra megállapítható, hogy azok gyenge utánzatok, hiszen köszönőviszonyban sincsenek a szkíták egykori világelső íjainak teljesítményével.
Úgyhogy hosszú monoton íj- és nyílvessző-készítés, próbálás, készítés, próbálás eredményként összeraktam azt az egyedülálló teljesítménnyel bíró íjat, amely ezen a versenyen 82 méterrel győzte le a 2. helyezett, török zászlót tartó versenyzőt, 447 méteres lőtávval.
Tisztelettel, nagyrabecsüléssel kérlek Benneteket, ez a győzelem a Tietek! Ti segítettek, Ti biztattatok, Ti hívtatok reggel, délben, este, éjszaka, hogy mindent bele!
Ez a győzelem a Ti győzelmetek! Ez a győzelem a magyar embereké! Ez a győzelem a nemzetünk büszkeségéért vívott egyik csata eredménye!
Nagyon szépen köszönöm!
Barátsággal,
a Farkas
A jövő héten a verseny részletei jönnek. Pici türelem, és a lehetetlen elérésének titkairól is beszélek majd.
Isten, áldd meg a magyart!
A versenyről egy naptárat szeretnék kiadatni, amely a jó érzésű emberek otthonába elviszi a zászló küzdelmét és boldogságát!
Ha pedig valaki szeretne egy világelső csodálatos íjat magának, hogy ő ezzel is segítségünkre legyen, a versenyzésünk részesévé váljon, az a Fb-oldalunkon megtalál.
Találkozhatunk egymással:
- 2023. június 3., Sokoropátka, a világ legnagyobb székely kapujának átlövése
- 2023. június 4., Celldömölk, Ság hegy, 14 óra
- 2023. június 9., Páty, íjászverseny délután, 9 török harcos barátom társaságában
- 2023. június 10., Várpalota, Palotai Mustra
- 2023. június 17., Vámospércs
- 2023. június 23., Levél
- 2023. június. 24., Svájc, Pferdepension mit Herz (8472 Seuzach Hettlingerstr. 33 A)
- 2023. július 2., Városliget, pozsonyi csata
- 2023. július 3., Torockó, Szabó Ernő barátom cserkésztáborában
- 2023. július 8., Kunszentmiklós, 10 óra
- 2023. július 8., Visegrád, Palotajátékok, 15 óra
- 2023. július Nyíregyháza-Sóstóhegy, gyerektábor
- 2023. július 1-4., Felvidék
- 2023. július 15., Pomáz, Szittyafesztivál
- 2023. július 22., Puszta Ünnepe, Kisújszállás
- 2023. július 29., Gyula, bástyalövés
- 2023. augusztus 4., Hajdúk Világtalálkozója, Hajdúnánás
- 2023. augusztus 13., Sümegi Bástyalövés
-2023. augusztus 20., Etyek
- 2023. augusztus 28. - szeptember 4., Amerikai Egyesült Államok, Bonnwill, Utah-Nevada
- 2023. szeptember 16., Marosvásárhely
- 2023. október 6., Kolumbia