Január 3-án tetten értek egy anya-lánya zsebtolvaj párost a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Zseblopási Alosztály nyomozói az 1-es villamos egyik megállójában. A begipszelt kezű nőt rablás és más bűncselekmények elkövetése miatt is kereste a rendőrség.
– A szokásos szolgálatot láttuk el január 3-án reggel, amikor kiszúrtunk az 1-es villamos Lurdy Háznál lévő megállójában egy ismerős arcot. A nőt, akinek az egyik kezét gipszbe tették, jól ismertük, több vagyon elleni bűncselekmény elkövetése volt már a rovásán. Zseblopás, rablás, valamint lopott bankkártyával fizetés miatt is kereste már a rendőrség – meséli a történetet Toronyai Zoltán főtörzsőrmester, a BRFK Zseblopási Alosztály nyomozója.
– Figyelni kezdtük őt és a vele tartó fiatal lányt. Miután leszálltak a villamosról, a megállótól nem messze, a piac előtt a nő kiszúrt magának egy arra sétáló férfit az utcán, majd a lánnyal odasietett hozzá. A gipszelt kezű asszony odalépett a gyanútlan férfihoz, és eljátszotta, mintha egy régi ismerősét köszöntené. Az ép kezével a férfi mellkasa felé nyúlt, mintha végig akarná simítani a kabátját, eközben pedig egy jól begyakorolt mozdulattal, észrevétlenül kiemelte a zsebében lévő telefont. A sértett azonban észrevette, hogy a nő kezében van a készülék, és azonnal számonkérte. A nő tagadta a lopást, és heves szóváltás alakult ki az asszony és a férfi között, miközben a tolvaj a telefont a mellette álló lányának adta. A tinédzser rezzenéstelen arccal tette el a zsákmányt, mintha mi sem történt volna. Ekkor léptünk közbe kollégáimmal.
A rendőrök a helyszínen elfogták őket. A ruházatuk átvizsgálása során a nőtől előkerült egy lopott bankkártya, egy lopott BKK-bérlet, két telefon, amellyel nem tudott elszámolni, valamint 14 éves lányától a sértett mobilja. A rendőrök mindkettőjüket előállították a II. Kerületi Rendőrkapitányságra, lopással gyanúsítják őket. R. Mariannt (41) őrizetbe vették, őt kiskorú veszélyeztetésével is gyanúsítják. A bíróság január 5-én elrendelte a letartóztatását, 14 éves lányát eltűnés miatt körözték. A rendőrök visszavitték őt a gyermekvédelmi intézménybe.
(Zsaru Magazin)