Alaptalannak nevezte meggyanúsítását péntek reggeli sajtótájékoztatóján Biró Ferenc Pál, az Integritás Hatóság elnöke. Biró szerint a szervezet működése mindig is átlátható volt, megfelelt a jogi normáknak. A személye elleni támadással, mint mondta, a hatóság munkáját akarják ellehetetleníteni, de tovább dolgoznak a korrupció visszaszorításán és az uniós források védelmén – írja a 24.
Korábban is beszámoltam róla, hogy az állami szervekkel való együttműködés akadozik, de az ügyészséggel való együttműködést nem ebben a formában képzeltem el
– mondta Biró, hozzátéve, tisztában van azzal, hogy az ügyészség hierarchikus szervezet, és akik tegnap kimentek a hatósághoz, utasítást hajtottak végre. „A szakmai kapcsolatok életben tartásának nem ez a módja” – tette hozzá.
Zoom
Fotó: Mohos Márton / 24.hu
Ahogy arról korábban beszámoltunk, jelentős értékre elkövetett hűtlen kezelés és hivatali visszaélés miatt gyanúsítottként hallgatták ki csütörtökön az Integritás Hatóság elnökét. A hatóságnál történt csütörtöki bűnügyi akciónak Biró Ferenc felesége a másik gyanúsítottja, aki a nyomozó főügyészség szerint magáncélokra használta az Integritás Hatóság vagyonából bérelt felsőkategóriás autót. Biró a főügyészség szerint a vagyonkezelési szabályt megszegve közel 14 millió forint vagyoni hátrányt okozott az Integritás Hatóságnak.
Biró szerint az ellene zajló eljárás volumene indokolatlan, az időzítését pedig „érdekesnek” tartja, mivel a hatóság a múlt héten indított eljárást a Nemzeti Kommunikációs Hivatal ellen.
Biró újságírói kérdésre elismerte, hogy
valóban használta a felesége a hivatali autóját, de szerinte erre a jogszabályok értelmében lehetőség van.
Mint mondta, ő a céges világból jön, ahol a céges autó olyan juttatás, amely a pozícióhoz jár. Azt tagadta, hogy külön autót bérelt volna a hatóság a feleségének, akinek célhoz kötötten, alkalomszerűen, például bevásárlásra, szerinte nem probléma, ha átengedi az autó használatát.
A hatóság több autót bérel, mindenben a hatályos jogszabályok szerint jár el
– mondta Biró, hozzátéve, hogy a húsz bérelt autóból kettő tartozik a helyetteseihez, egy pedig hozzá. Elmondta azt is, hogy egy alkalommal a felesége koccant a hivatali autójával.
Biró közölte, hogy nemcsak a hatóságot, hanem az otthonát is átkutatták, de nem vittek el semmit. Sőt, állítása szerint azt sem tudták megmondani, hogy mit keresnek. Biró arra gyanakszik, hogy a folyamatban lévő vizsgálataikba akartak belenézni.
Biró megerősítette, hogy az ügy miatt nem fog lemondani.
 A sajtótájékoztató itt nézhető vissza:
Szombati frissítés: Szép nagy birtokon lakik Biró, csak közpénzzel lehet körbekeríteni
Biró Ferenc, az Integritás Hatóság elnöke csaknem felerészben egy 21 430 négyzetméteres területet tulajdonol Solymáron – értesült a Mandiner. Ezen a részen az E-Közmű nyilvántartása szerint egy erdős terület, illetve egy kifejezetten nagy épület is található, de mindez látszik a Google térképes alkalmazásából is.
Zoom
Luxus az erdőben, lovakkal
Úgy tudják, Biró itt, a tekintélyes épületben is lakik életvitelszerűen, több kilométeres kerítést építhetett a hatóság költségvetéséből (amit később részben nem is tagadott), illetve a közelben lovakat is tart.
Mindez aligha felel meg a hatósági vezető pénteki sajtótájékoztatóján elmondottaknak, ahol tagadta, hogy luxuskörülmények között, valamiféle villában lakna.
Az elnök vagyonnyilatkozatában egyébként szerepel egy solymári ingatlan is, a dokumentum szerint azonban ez csupán egy 1600 négyzetméteres telket jelent.
A Magyar Nemzet szerint az Európai Bizottság kérésére felállított testület nagyon sok pénzébe kerülhet az adófizetőknek, szakmai berkekben pedig már korábban arról lehetett hallani, hogy például az államigazgatásban dolgozók béréhez képest kiugróan magasak a fizetések.
Bekerítés közpénzen
Biró Ferenc nem csak a céges autót adhatta magáncélú használatra, saját házának kerítését is megcsináltatta, valamint egyéb felújításokat is elvégeztetett az Integritás Hatóság pénzén – emlékeztetett a lap.
Ezeket az állításokat a vezető részben elismerte, a kerítéssel kapcsolatban azt mondta, sok fenyegetést kapott, ezért a parlament nemzetbiztonsági bizottságához fordult, s ezek után erősítette meg a kerítését nagyjából száz méter hosszan. A lap szerint ennél jóval nagyobb szakaszról van szó, ami azért is logikus, mert egy ekkora méretű terület körülkerítéséhez sokkal hosszabb kerítés kell.
Biró ezzel együtt tagadta, hogy luxuskörülmények között, villában lakna.