Miért biztosítja a rendőrség egy terrorista csoport gyűlését? – tette fel a parlamenti írásbeli kérdést Novák Előd egy mai eset miatt Pintér Sándornak, miután a jelek szerint mégsincs betiltva az Antifa.
Zoom
Terroristákért szervezett tüntetés Budapesten (korábbi fotó, forrás: Lipták Tamás/Magyar Jelen)
Tisztelt Belügyminiszter Úr!
Úgy tűnik, szemfényvesztés csak, hogy a kormány a terrorizmus elleni küzdelem érdekében egyes személyekkel és szervezetekkel szembeni fellépés veszélyhelyzeti szabályairól szóló 297/2025. (IX. 26.) rendeletében terrorista csoportnak minősítette az Antifa mozgalmat.
A rendelet kihirdetését és hatályba lépését követő napon, 2025. szeptember 29-én délelőtt a Fővárosi Törvényszék épülete előtt tartott legálisan bejelentett és a gyülekezési hatóság által jóváhagyott demonstrációt a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom a 2023-as Antifa-terrortámadások áldozatai mellett. Ezidőben a helyszínen megjelentek a támadók, illetve a vádlott mellett kiálló Antifa immáron terroristának nyilvánított tagjai is, javarészük külföldi állampolgár. A jelenlévők legnagyobb megdöbbenésére azonban velük szemben a rendőrség erői nem intézkedtek, sőt továbbra is biztosították a gyűlésük zavartalan lefolyását, amellyel többek között egy közeli iskola működését oly mértékben zavarták, hogy már az intézmény igazgatójának kellett a helyszínre jönnie, és kérni a hangos zene és skandálások abbahagyását.
Az ellentüntetők látványosan lobogtatták az Antifa zászlóját, magukon hordták a csoportosulás ismertetőjegyeit, skandálásaikban éltették az Antifa mozgalmat, Antifa-rigmusokat kiabáltak. Az előző alkalmakhoz hasonlóan most is fenyegették a hazafiakat – úgy vélem, ennek valós a veszélye, tekintve a mozgalom erőszakos szervezetét és a múltban elkövetett bűncselekményeiket.
A helyszínen egy, a HVIM-részéről a rendbiztosokkal egyeztető személy többszörösen a rendbiztosok és rendőrség képviselői tudomására hozta a tényállást, miszerint az Antifa hivatalosan is terrorista csoportnak minősül, és állampolgári kötelezettségének eleget téve kérte az intézkedést velük szemben. A rendbiztosok azonban tévesen azt állították, egy kormányrendelet nem írhatja felül a gyülekezési törvényt, a rendezvény jóvá lett hagyva, nem intézkedhetnek a terrorista csoportosulással szemben.
@hvim_64 Úgy tűnik, hogy t*rrorszervezetek is zavartalanul tüntethetnek Magyarországon…#hvim #budapest #protest #nekedbelegyen #maja ♬ eredeti hang - Hatvannégy Vármegye
Azután sem történt ez ügyben változás, hogy a rendbiztos tudtára adták, hogy erősen vélelmezhető, hogy az Antifák elkövetik a Btk. 316/A. § b pontja szerint minősülő terrorista csoporthoz csatlakozás bűntettét. Ezt a tényállást feltételezhetően az ellentüntetők többsége megvalósította, mivel egy nyilvántartott terrorista csoporthoz csatlakozás szándékával utaztak be hazánkba.
Aki terrorista csoporthoz csatlakozás céljából Magyarország területére beutazik, onnan kiutazik vagy azon átutazik, bűntett miatt két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Október 2-án, a mai napon szintén a fentiekkel megegyező forgatókönyv zajlott le. Annyi „előrelépés” történt, hogy a hangosítást kikapcsoltatták az Antifával. Értetlenül állunk az események előtt: ha valamelyik szervezetet a kormány terrorszervezetnek nyilvánítja, akkor az a jogkövetkezménye, hogy tarthat gyűlést, ott fenyegetőzhet életveszélyesen, megjelenhet a betiltott jelképek alatt, csak zenét nem hallgathat hangosan?
Mindezeknek a fényében kérdezném miniszter urat, hogy:
  • Valóban betiltotta-e a kormány az Antifa szervezeteket, vagy a terroristává való minősítést nem kell komolyan venni?
  • Tud-e, akar-e a Belügyminisztérium érvényt szerezni a kormányrendeletnek, vagy azt üzeni a társadalom felé, hogy a törvények és rendeletek nem érvényesek?
  • A Rendőrség állománya számára terveznek-e bármiféle oktatást, továbbképzést, hogyan ismerjék fel az egyébként egyértelműen azonosítható antifákat (jelképek, skandálások)?
Érdemi válaszát és intézkedését előre is köszönöm.
Üdvözlettel:
Novák Előd