Dr. Morvai Krisztinát – mint kitűnő büntetőjogászt és varázslatos női közszereplőt – minden párt szerette volna magáénak tudni, ő azonban tavaly ősszel a Jobbikot választotta. Azóta elhallgatta a média, a választás előtti utolsó héten pedig átfogó lejáratókampányba kezdtek a Fidesz szócsöveként működő médiumok. Hirtelen „megvilágosodtak”, hogy mégsem hiteles számukra az a személy, akit az Orbán-kormány jelölt az ENSZ nőjogi bizottságába. Alább Morvai Krisztina válasza a legújabb csúsztatásokra.
A Heti Válasz ma nyilvánosságra került, pongyola és gyalázkodó cikkével kapcsolatban a következő tényeket kívánom rögzíteni. (A cikket író gyáva ember még a nevét sem merte aláírni, hasonlóan a múlt heti Demokrata-gyöngyszem anonim szerzőjéhez, aki történetesen pedofília elősegítésével vádolt meg. A Heti Válasz „bátor vitéze” láthatóan kapkodott – ki érti, mire ez a sietség –, mert a nyúlfarknyi cikk bevezető részében még azt állította, hogy az SZDSZ embere vagyok, míg néhány sorral lejjebb, láthatóan figyelmetlenségből már az MSZP-hez sorolt be.)
Életem egyik legszebb és szakmai szempontból legjobb időszaka volt, amikor 2002 és 2006 között az ENSZ egyik emberi jogi bizottságának független szakértőjeként dolgozhattam. A megtisztelő szerepre a Fidesz-kormány kért fel és jelölt, az ENSZ szabályzatának megfelelően, bár miután a tagállamok többségének elnyertem a szavazatát, már választott tisztséget viseltem, ahol nem a kormányt kellett képviselnem, hanem teljes függetlenséget élvezhettem.
Mindazonáltal örültem annak, hogy a Fidesz a jelölés gesztusával békejobbot nyújtott, azt követően, hogy életem talán legkeményebb csatáit vívtam velük a kilencvenes évek elején. „A fiúk” az összes párt közül a legélesebben és legszenvedélyesebben ellenezték ugyanis az ’56-os sortüzeket elkövető tömeggyilkosok „visszamenőleges” (sic!) büntetőjogi felelősségre vonását, hol a jogállamiságra, hol pedig a nagyvonalú megbocsátás szükségességére hivatkozva. Nekem az ellenkező álláspont volt szívügyem, minden lehetséges fórumon, tévében, rádióban, szakmai és közéleti lapokban, jogi konferenciákon érveltem amellett, hogy ilyen súlyos bűntetteket ne lehessen semmilyen jogcímen megúszni. Azaz én a „visszamenőleges igazságtétel” elkötelezett híve voltam, míg a Fidesz megrögzött ellenzője. Komoly szerepem volt abban, hogy a nemzetközi szakirodalom alapos kutatását követően „megleltük” a megfelelő jogi konstrukciót, s megnyílt a lehetősége a gyalázatos bűntettek bíróság előtti feltárásának, bár az általam remélt súlyos büntetések elmaradtak. A Fidesz olyan hevülettel érvelt a tömeggyilkosok büntethetetlensége mellett, s olyan személyeskedésekbe ment át ellenem ez a vita, hogy attól féltem, soha nem fogják megbocsátani „vétkemet”. Ezért volt kellemes meglepetés, hogy a párt, ismerve a nők méltóságával és jogaival kapcsolatos (például az abortusz, a prostitúció, a nemi erőszak megelőzésére irányuló) szakmai munkámat, az ENSZ női jogokkal foglalkozó szakmai bizottságába jelölt.
E szép időszak közepén történt, hogy óvodás kislányom lelkendezve hívott fel telefonon a New York-i ENSZ-palotában, közölve: „Mama, az oviban azt beszélik, téged miniszternek akarnak megtenni…” Alig tettem le, máris újra csengett a telefon, s egy lényegesen kevésbé lelkes hang szólt bele. Édesapámé. „Nem szégyelled magad, elfelejtetted, hogy a nagyapád és a dédnagyapád együtt álltak Szamuely akasztófája alatt? Nem gondolod, hogy az összes felmenőd forog a sírjában?” Majd ő is valami miniszterséget emlegetett, ebből gondoltam, hogy Sárika ovis társai mégiscsak komolyan beszéltek.
Mint kiderült, megjelent valami MTI-közlemény arról, hogy felmerült a nevem esélyegyenlőségi miniszterként. Talán pont azért, mert tudták, hogy esélyegyenlőségi szakértőként éppen négy éves mandátumomat töltöm az ENSZ-ben, ezért gondolták, hogy értek valamicskét a dologhoz. „De gyerekek, hát ez a nő a Fidesz-jelöltjeként van most ott, hát akkor mégiscsak gáz lenne nekünk minisztert csinálni belőle, nem?” – valami ilyesmivel hessegethették el a hirtelen jött ötletet, ami oly’ hirtelen jött és ment, hogy velem nem is volt idejük közölni. Bár most, hogy EP-képviselőjelöltként a politika világába léptem, már vélhetően nehéz elhinni (hiszen a magyar ember megszokta és megtanulta, hogy minden politikus folyamatosan hazudik és velejéig romlott): fogalmam sem volt róla, hogy akár az SZDSZ, akár az MSZP miniszternek kívánt volna jelölni. Gondolom, egy napig tartott a dolog, amíg nem jöttek rá, hogy „Fidesz-káder vagyok, legalábbis ezzel lehet vádolni”.
Nos tehát, kedves Heti Válasz, fordult a kocka. Azoknak akartak muníciót szolgáltatni, akik azt állítják: „A Jobbikot az MSZP hozta létre”. De közben azoknak kínáltak csemegét, akik viszont azt állítják: „A Jobbikot a Fidesz hozta létre” – hiszen nyilván már akkor előkészítették a dolgot, amikor az ENSZ-be jelöltek. Most legyen az a következő lépés, hogy elkezdenek gyalázni annak kapcsán, hogy ott az ENSZ-ben ugyanazzal a szenvedéllyel védtem az Izrael állam által megtiport palesztin és beduin nőket, mint a Fidesszel szemben az ’56-os sortüzek áldozatait. Csak keverjék, keverjék a kártyákat, s sokat sejtetve kérdezzék meg: „Ki állt a háttérben?”
Én meg közben hadd kérdezzem: Ki állt a háttérben, ki mozgatta a szálakat az elmúlt húsz évben, amikor a jelenlegi politikai elit az egész országot kiárusította, gyarmati sorba juttatta? S kinek lenne érdeke, hogy ne így legyen, hogy ne legyünk palesztinok, ne lopják el a földünket, a hazánkat? Aki azt mondja, hogy ez az ő érdeke, a szeretteié, a gyerekeié, az jöjjön el az EP-választásra most vasárnap s bizonyítsa be az eltorzult lelkületű, tehetségtelen és velejükig romlott pártoknak: Itt az új erő, a Jobbik – s szavazatainkkal elérjük, hogy büszkén mondhassuk és érezhessük is: MAGYARORSZÁG A MAGYAROKÉ!
Morvai Krisztina
a Jobbik EP-listavezetője
(Kuruc.info)
Kapcsolódó:
Szép írás Morvai múltjáról: Nyolc ige(n) egy Asszonyra