Viktorral is voltak közös témái
Tiltakozik a Jobbik, amiért a kormány Tom Lantos Intézet néven központot hozna létre Budapesten "az emberi és különösen a kisebbségi jogok érvényesülésének előmozdítása érdekében". A párt felhívta a figyelmet: a szóban forgó politikus magyargyűlölő volt.
Schmitt Pál államfő az ENSZ-közgyűlés általános vitájában pénteken ismertette, hogy Magyarország úgy döntött: megalapítja a Tom Lantos Intézetet, egy olyan nemzetközi központot, amelynek célja a többi között a tolerancia értékrendjének terjesztése lesz.
Erre reagálva Gyöngyösi Márton, a Jobbik frakcióvezető-helyettese hétfőn a Sándor-palota előtt tartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: a határozatot nem Magyarország, hanem az Orbán-kormány hozta. Az országgyűlési képviselő ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy az ötlet eredetileg Gyurcsány Ferencé: az akkori miniszterelnök az amerikai politikus 2008. februári halála után jelentette be, hogy a "magyar állam" Tom Lantos "szellemi hagyatéka előtt" egy a nevét viselő tudományos intézet létrehozásával kíván tisztelegni.
Gyöngyösi Márton a kormány mostani döntését kommentálva hungarofóbnak és Nicolae Ceausescu egyik legjobb barátjának nevezte a korábbi demokrata párti politikust, hozzátéve, hogy a nemzeti érzelmű, jobboldali emberek biztosan nem támogatják a kezdeményezést. Úgy fogalmazott: Schmitt Pál bejelentése egész egyszerűen mély undort kelt a magyar társadalomban.
A frakcióvezető-helyettes egyebek mellett felrótta, hogy Tom Lantos a nyolcvanas években romániai látogatásakor elmulasztotta szóvá tenni az erdélyi magyarokat ért jogsérelmeket. Nehezményezte azt is, hogy a zsidó politikus az elsők között szorgalmazta Irak amerikai megtámadását.
Gyöngyösi Márton arról is beszélt, hogy Tom Lantos 1990. októberében egy 15 éves kuvaiti lányt vezetett az általa elnökölt, emberi jogokkal foglalkozó kongresszusi csoport elé. A menekültként bemutatott lány beszámolt arról, hogy iraki katonák újszülötteket gyilkolnak meg, később azonban kiderült, hogy Najira nem menekült, hanem Kuvait washingtoni nagykövetének lánya, a mások mellett az Amnesty International által is cáfolt vallomásra pedig egy pr-cég készítette fel - mondta a jobbikos politikus, közönséges csalónak nevezve Tom Lantost.
Hozzátette: a Jobbiknak nemcsak az elnevezést, hanem az intézet megalapítását is kifogásolja, mondván, a kisebbségkutatás és a tolerancia terjesztése nem tartozik Magyarország sürgető teendői közé.
(MTI nyomán)
Olvasónk írja:
Tisztelt Kuruc.info!

A fenti cikketekben Tom Lantos bűnei közül kihagytátok a 2001. augusztus-szeptemberi durbani rasszizmusellenes ENSZ-konferencián (WCAR) betöltött dicstelen szerepét.
Itt csak az amerikai és az izraeli nyomásgyakorlás akadályozta meg a résztvevő államokat, hogy egy Izraelt a palesztinok emberi jogainak megsértése miatt rasszistának minősítő nyilatkozatot fogadjanak el, valamint a cionizmust is a rasszizmus egyik formájának nyilvánítsák. Az Egyesült Államok és a zsidó állam küldöttsége végül elhagyta a konferenciát, mire a többi ország a nagyhatalmi retorzióktól tartva egy üres, a lényegi kérdéseket megkerülő, minden konkrétumot nélkülöző, semmitmondó nyilatkozatot fogadott el, melyben a cionista szó egyáltalán nem, a "muszlimellenesség" pedig az "antiszemitizmussal" együtt csak egyszer-kétszer szerepel, persze a szövegben a leghalványabb utalás sem található arra, hogy az 1400 éve Palesztinában élő őslakos arabok 80 százalékát elüldöző, tízezreit legyilkoló, földjeiket elraboló, az ott maradt palesztinokat naponta megalázó és a városaikat, falvaikat börtönné alakító cionista rezsim akár csak egy picikét is rasszista lenne!

Gondolom, senki sem lepődik meg azon, hogy a kivonulásával nyomást gyakorló "dicsőséges" amerikai delegáció egyik tagja a szintén zsidó és cionista Tom Lantos volt, aki szerint "muszlim szélsőségesek bénították meg a konferenciát". Az ő szemszögéből persze mindenki szélsőséges, aki a zsidóság világhatalmi törekvéseit és az ennek érdekében elkövetett súlyos emberi jogsértéseket akár a legcsekélyebb mértékben is kritizálni meri. A fajüldöző, az arab őslakosokat elnyomó cionisták persze nem szélsőségesek vagy rasszisták, sőt, az a fajgyűlölő és antiszemita, aki fel meri emelni a szavát a nyilvánvaló zsidórasszista gyakorlat ellen! (Aki pedig tettlegesen is ellenáll az elnyomókkal, megszállókkal, felvásárlókkal szemben, az pedig ennél is rosszabb: terrorista!)

A történet utójátékaként a konferencián elnöklő Mary Robinsont, az ENSZ emberi jogi főbiztosát pár hónappal később, 2002-ben amerikai nyomással lemondatták a főbiztosi pozíciójáról. Tom Lantos persze ebben is aktív szerepet vállalt, indokolása szerint "Robinson nem terelte megfelelő (tehát a palesztinok cionisták általi üldözését, elnyomását, legyilkolását szalonképessé nyilvánító) mederbe a konferenciát". Egy másik fajgyűlölő zsidó szerint a konferencia egy "Izrael és a zsidóság elleni intellektuális pogrom" volt. (Arról persze elfelejtkezik, hogy a zsidó államban kormányzati pogrom zajlik immáron 62 éve az őslakos arabok ellen!) Lantosnak és a cionista fajtájának tehát az sem volt elegendő, hogy az ő nyomásuk hatására a konferencia végén egy semmitmondó, sajtcetlinek is beillő, hazug nyilatkozat született, sőt, Robinson még az ENSZ-kongresszussal párhuzamosan tartott civil konferenciának a zsidó államot elítélő határozatát sem volt hajlandó átvenni, pont annak állítólagos antiszemita mivoltára hivatkozva. Ők valószínűleg az elnök kötelességének tartották volna, hogy a rasszista zsidók érdekeinek megfelelően alakítsa a kongresszus lefolyását, és mivel ennek a követelménynek Mary Robinson nem felelt meg, ezért a cionista nagyhatalom kirúgatta, Lantos aktív közreműködésével!

Ha végigtekintünk a kirekesztő, emberiségellenes bűnöket támogató, zsidó Lantos cselekedetein, teljesen nyilvánvalóvá válik, hogy ő kizárólag csak cionista érdekekért lépett fel Durbanben, Amerikában, vagy éppen Magyarországon! Elárulhatná nekünk a Zsidesz, ha már egyszer róla akarják elnevezni az emberi és kisebbségi jogok előmozdítására létrejött intézetüket, hogy mit tett Lantos ezekért a célokért. Azt már láthatjuk, hogy mit vétett az emberi és kisebbségi jogok érvényesülése ellen a rasszista apartheidrendszert működtető Izrael támogatásával, a két iraki háború hazug indokokkal való előmozdításával, vagy éppen Nicolaie Ceausescu legitimálásával, de milyen pozitív cselekedetek kötődnek Lantos nevéhez? Én egyet sem tudnék mondani! Talán lobbizott Magyarország érdekében? Nehogy azt higgye valamelyik naiv olvasó! Itthon is csak a Magyar Gárdához csatlakozókat fenyegette, hogy nem kaphatnak amerikai vízumot. De miért érdekel egy amerikai politikust ennyire a Gárda? A válasz nyilvánvaló: fajtatársai, a hazai zsidó elit tagjai szóltak neki, hiszen ők voltak azok, akik a leghangosabban emelték fel a szavukat a magyarság - többek között a cigánybűnözők féken tartására létrehozott - önvédelmi szervezete ellen!

Ez az ember a cionrasszista érdekek előmozdításán kívül senkiért és semmiért nem tett semmit! Miért akarja tehát a zsideszes kormány éppen róla elnevezni ezt a sóhivatalnak is beillő, himihumi intézetet? A válasz nyilvánvaló: a szocikhoz hasonlóan ők is a nemzetközi zsidó tőke kegyeit keresik! A nemzetközi zsidóság egészen 2006-ig a hazai baloldalban találta meg az érdekeinek magyarországi képviselőit, az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése és a szocialisták és a Szadesz drasztikus és tartós népszerűségvesztése után azonban rá kellett ébredniük, hogy a baloldalban nincs többé perspektíva, tehát ha továbbra is kontrollálni akarják a magyarországi politikát, és a húsosfazék közelében akarnak maradni, akkor csak egy pártra tehetnek: a Fideszre! Ez a párt tehát már korántsem ugyanaz, mint amelyre 1998-ban, 2002-ben, és esetleg talán még 2006-ban is viszonylag nyugodt lelkiismerettel szavazhatott egy naivabb hazafi. Ez már valami teljesen más: ők az új MSZP és SZDSZ egyszerre!
Kapcsolódó: