Így számol be az esetről:
Vasárnap délután utazom a 66-os jelzésű buszon Toronto Etobicoke elnevezésű városrészében. A busz az Old Mill metróállomástól indul, és a Humber Loop elnevezésű helyig ballag, hogy ott megforduljon és visszajöjjön. Szóval a mi kedves kis Mohácsi Vikink és a pasija meg két pulya (gondolom, a gyermekei) fagyival, nagy arccal, igazán cigányosan szét- és elterülve a buszon hangoskodtak, nézelődtek. Ahogy azt illik az ő köreikben.
Nem látszott a kis Vikin, hogy annyira üldözött lenne. Valami barátjukat látogatták meg, nem arrafelé élnek. De kiindulási pontnak ez is megteszi, amennyiben akartok róla tudni.
A torontói cigányok még mindig kedvelik a Jameson Avenue-n álló tömbházakat, úgy élnek, mint "otthon" (hogy másként?) - egy-egy szobában összezsúfolódva akár 5-10 felnőtt és gyerek. Már egymást is zavarják, nem csak a többi lakót azzal, hogy a lakásban nem férnek el, ezért a folyosókon "vasaznak", ott gyűjtik a rezet és a kábeleket. Szerencsére még nem égetik le a kábelekről a műanyagot. Még.
Tudniillik Torontóban ugyanaz megy, mint otthon, csak könnyebb nekik, nem kell folyamatosan lopniuk a cuccokat, mert sok kanadai kirakja a ház elé, amire nincsen szüksége. Ezek a szép emberek pedig gyűjtenek, és mikor összeáll pár kiló színesfém, mennek leadni. Idekinn is szép pénzeket lehet ezzel keresni. Csak idekinn nem megy a lopott holmi annyira.
További jó munkát,
T. B.