Tudjuk tehát, hogy kisebb formai hibák ugyan vannak az elnöki dolgozatban, de a plágiumvád egy kicsit erős, úgyhogy az Elnök Úr nem plagizált. Csak egy kicsit elnézte itt-ott. Elfelejtett kitenni úgy 4-500 helyen néhány idézőjelecskét. Meg azt a másik csacskaságot, ami miatt vinnyog a sajtó, a lábjegyzeteket (vagy végjegyzeteket, vagy egyéb forrásmegjelölést), hát azok sincsenek, na és? Attól még elmegy, hiszen tudományos meg minden.

Pedig talán nincs a világon még egy olyan kuriózum, mint Schmitt dolgozata: ilyen hatalmas, álcázott idézet, amely elől és mögül elhagyták az idézőjelet. Egyszerűen utánozhatatlan, ennyire talán senki nem volt még bátor (vagy hülye) a kozmoszban. Ennek ellenére a megfélemlített "szakértők" valószínűleg kihozzák az "álamföt" győztesnek, a HVG-t meg majd jól beperelik, és évek múlva az ügy már csak gonosz bolsevik támadás lesz, ami a hit és a szeretet erejének kikezdhetetlen burkolatáról könnyedén lepattant. Az pedig, hogy a másokkal megíratott slendrián fércművek tudományos szakirodalomba való diadalmas betrappolása, térnyerése ezennel hivatalosan is megtörténik Magyarországon, iszonyatos károkat okozva, a politikusfajzatot nyilván nem fogja érdekelni.

Az utókor számára álljon itt 5 ( persze lehetne 500 vagy 50000 is) doktori dolgozat példáján a minta, hogy miképpen kell NEM plagizálni. Az alábbiakban véletlenül kiválasztott, egy XIX. és 4 darab XX. századi, jóval 1992 előtti doktori disszertáció szerepel. Csak azért, hogy lássuk: idézni, forrást feltüntetni nem szégyen, plagizálni viszont az. Minden példához tartozik egy mintaoldal, illetve a teljes dolgozat elérési linkje.

1. Kezdjük a sort Huttkay Lipót Pázmány Péter magyar irodalmi szempontból című bölcsészdoktori értekezésével 1897-ből. (http://www.archive.org/details/pzmnypterm00hutt) Még egyszer: e-z-e-r-n-y-o-l-c-s-z-á-z-k-i-l-e-n-c-v-e-n-h-é-t-b-ő-l. Csaknem 100 évvel a Schmitt-lopusz előtt gyönyörűen jelöli a forrásokat. Azt állítani, hogy 1992-ben egy egyetemen (bárhol a világon) nem volt világos a forrásmegjelölés felüntetésének szükségessége a dolgozatokban körülbelül akkora marhaság, mintha azt állítanánk, hogy 1992-ben még nem létezett a kvarcóra vagy a telefon.

2. LOUIS D. HARTSON - The Psychology of the Club; A Study in Social Psychology (1911). (http://www.archive.org/details/psychologyofclub00hartrich) Itt látható, hogy az idézethez a szerző az idézőjelet az idézett szövegrész elé helyezi, majd az idézet végén az idézetet lezárja (tehát NEM plagizál) és "már" a 20. század elején egy olyan "trükkel" él, ami sem nem lábjegyzet, sem nem végjegyzet: a források megelölését ugyanis a szövegben zárójelek között intézi el.

3. RAYMOND H. WHEELER: AN EXPERIMENTAL INVESTIGATION OF THE PROCESS OF CHOOSING (1920). (http://www.archive.org/details/experimentalinve00wheeuoft) A mintában látható, hogy a szerző Watson megállapítását nem lopja el, hanem hivatkozik rá, mert ő becsületes kutató.

4. Russell Cooper Drew - Electron paramagnetic resonance studies of gamma-irradiated polypeptides (1961). (http://www.archive.org/details/electronparamagn00drew) Figyelem, ez egy kézirat! Figyeljék, hogyan kerülte el ez a fizikus a plágiumot a varázslatos, csillaggal való megjelölés segítségével. Schmitt nyilván úgy állította volna be, hogy az itt látható versikét ő írta - minthogy a Georgiev dolgozatában található összes forrásmegjelölést is likvidálta, mintha ő túrta volna át a bolgár kutató helyett az archívumot.

5. CLARA RISING: FROM HEGEL TO HINDUISM. THE DIALECTIC OF E. M. FORSTER (1969). (http://www.archive.org/details/fromhegeltohindu00risirich) Szintén kézirat, írógéppel. A plágiumellenes harc eszközei: idézőjel, idézet, idézett mű címének feltüntetése, oldalszám megjelölése. A pontos források minden fejezet végén, végjegyzetben szerepelnek.

Schmitt és alatt- (meg felett-) valói állítását - hogy az egyetem doktori értekezésekről szóló szabályzata "bőven megengedte" az olyan sallangok, mint a lábjegyzet, idézőjel, szövegközi forrásmegjelölés elhagyását, semmi sem támasztja alá, mert a világegyetem egyik pontján sem volt megengedett ilyen lazaság, trehányság, csalás az elmúlt száz évben. Még egy nyamvadt évközi beadandó dolgozatnál sem, nemhogy szakdolgozat, és pláne nem doktori disszertáció esetén. Schmitt "munkája" - ha olimpiai szám lenne a plágium - bizony a dobogó legfelső fokán állna, hiszen évszázados kritériumokba tipor bele kéjes örömmel. A többé-kevésbé elfogadható fordítások között ugyanakkor már csak a középmezőnyben küzdhetne. Ne legyenek kétségeink, a bizottság jól tudja ezt. Önmaguk szakmai eutanáziáját is végrehajtották. A Fidesz is.

(Olvasónktól, címlapkép: Örülünkvincent.blog.hu)