Kedves Barátaim!
Győztesként ünnepelhetünk most, együtt mindannyiótokkal!
Győzelemre vezettétek Kiarát Egerben, hiszen tegnap óriási sikert aratva elnyerte a valóban nagy megtiszteltetésnek számító „2016 Eger
Csillaga" címet!
A köszönjük szó a legkevesebb ebben az esetben! Ebben az esetben, hiszen szavazataitokkal Eger egyik legnagyobb kitüntetettjévé tettétek fiatal kora ellenére Prokaj Kiarát, az olimpiai és a vadászreflex stílusban a világ legjobb távlövőjét, a világbajnok és világrekorder ifjú íjászlányát!
Óriási dolog, amit értem és értünk tettetek megint! A hívó szóra vettétek a fáradságot és kiálltatok értünk, megküzdöttetek az internet világával is, hogy győzelemre vigyétek álmainkat!
Zoom
A győzelemhez vezető hányatott és nehéz út végén nagy öröm a világ előtt a dobogón győztesként kibontani a magyar zászlót, vagy, mint
most, összefogva és együtt harcolva, vállvetve, hogy megérdemelt magasságba emeljünk közösen egy nagy harcost! Akinek dicsőséges tettei felhívják a világ figyelmét a magyarságra, annak küzdeni tudására! Legyen ez a siker a Ti sikeretek is egyben!
Amikor elterveztem, hogy segítségül hívlak benneteket, akkor már tudtam, hogy a verseny végén egy kis meglepetéssel szeretnék szolgálni fáradozásotokért. Miért a végén? Mert amikor valakinek érdek nélkül segítetek, az a legmeghatóbb és legigazabb tett!
Zoom
Azaz nem akartam érdekként kezelni meggyőződéseteket, hogy segítségünkre legyetek! De most már nyugodtan elmondom.
Mire gondoltam? Egy versenyben megsérült harci íjamat (ami mára már fali dísz lehet csak) akarom közöttetek kisorsolni, akik hozzájárultatok Kiara győzelméhez! Kérem a Kiarára szavazókat, küldjetek nekem egy e-mailt 2016. december 4-én 20 óráig az alábbi
tartalommal:
Legyen a tárgy: "Kiarára szavaztam"
Legyen az e-mailben a neved és pár gondolat, hogy miért segítettél!
Kisorsolunk egy nevet, akinek tisztelettel, névre szólóan eljuttatjuk ezt az emléket 2016. december 16-ig!
Akkor végezetül annyit mondok, ahányan most segítségünkre voltatok, holnap annyival több okom lesz felemelni a magyar zászlót!
Barátsággal,
a Farkas