E meghívó mindazoknak szól, akik igennel szavaztak 2004. december 5-én, miként azoknak is, akik 2010 után lettek könnyített eljárással magyar állampolgárok.
Időpont: 2019. december 5., csütörtök, 18 óra.
Helyszín: Kossuth tér
Beszédet mondanak: Patrubány Miklós, Drábik János, Bottyán Zoltán, Fuksz Sándor, Budaházy György, Gaudi-Nagy Tamás és mások
Szervező a Magyarok Világszövetsége.
Itt az ideje, hogy a magyar politikum elismerje: a Magyarok Világszövetsége nélkül ma sem lenne magyar állampolhársága a külhoni magyaroknak!
Íme a bizonyíték:
2016. szeptember 12-i parlamenti válasz-felszólalásában a kormánypártok által ritkán hangoztatott alapigazságot mondott ki, és aratott nagy tapsot Orbán Viktor miniszterelnök: a 2004. december 5-én az IGEN-ek győzelmével végződött népszavazás nélkül nem született volna meg 2010-ben a magyar állampolgárságot a külhoni magyarok számára is elérhetővé tevő törvény!
„December 5-én a magyar emberek többsége igennel szavazott, és az ő politikai akaratuk természetes küldetést és kötelezettséget jelent számunkra, hogy ennek a politikai akaratnak megfelelően is ezt a törvényt meghozzuk” – mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes az Országgyűlésben 2010-ben, az állampolgársági törvény indoklása során.
„2004. december 5-én új korszak kezdődött a magyarság életében” – mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Duna TV-ben, 2010-ben.
Öt évvel ezelőtt, 2004. december 5. tízedik évfordulóján a Magyarok Világszövetségének Elnöksége 19/2014. (XII. 6.) számú határozatával december 5-ét a Magyarok Világszövetsége és a Magyar Nemzet Oszthatatlansága Napjának nyilvánította.
A Magyarok Világszövetsége Elnökségének Nyilatkozata 2004. december 5. tizedik évfordulóján
1. A 2004. december 5-i népszavazás a 2. világháborút követően a trianoni-párizsi nemzetgyilkossági kísérlet felszámolásának sorskérdése először törte át a világhatalom által uralt közbeszéd falát.
2. A népszavazást kezdeményező Magyarok Világszövetségének a pártok által a kampányból való kirekesztése és a leleplezett, de eltusolt masszív szavazatszámlálási csalások ellenére a nemzeti újraegyesülés akarata többséget kapott, győztek az IGEN-ek.
3. Erre támaszkodva az Országgyűlés törvényerőre emelte a magyarság oszthatatlanságának állampolgári jogon való demokratikus kinyilvánítását.
Mindezekre tekintettel az Elnökség december 5-ét a Magyarok Világszövetsége és a Magyar Nemzet Oszthatatlansága Napjának nyilvánítja.
A Nemzeti konzultáció Trianonról folytatódik! Gyűjts Trianon ellen tíz aláírást Te is!
MVSZ Sajtószolgálat