A romák (sic!) is harcoltak a magyar szabadságért 1956-ban - emelte ki minden bizonnyal a lényeget antikommunista szabadságharcunk kapcsán Balog Zoltán - aki ezzel végérvényesen rászolgált a rejtett erőforrások minisztere címre - hétfőn Berlinben elmondott "ünnepi" beszédében.
A miniszter azt hazudta: a romák (értsd továbbra is: cigányok, csak a tudatlanság, de inkább a polkorrektség hatására idegen szóval illatosítják az ürüléket - a szerk.) számára természetes volt, hogy kiállnak a szabadságért, amikor meghallották a "forradalom" legendás jelszavát, miszerint "Aki magyar, velünk tart!", hiszen tudták, hogy ez nekik is szól, mert "egyszerre voltak magyarok és romák".
Zoom
Henri Malosse, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság elnöke, Romani Rose, a Németországi Szintik és Romák Központi Tanácsának elnöke és Balog Zoltán, a rejtett erőforrások minisztere (Fotó: Illyés Tibor / MTI; korábbi felvétel)
Az október 23-i megemlékezést az egykori német főváros egyik legrangosabb belvárosi színházában, a Theater am Kurfürstendammban tartották, ahol bemutatták az első cigány musicalként ismert Somnakaj című darabot.
Ünnepi köszöntőt mondott Johannes Singhammer, a német szövetségi parlament (Bundestag) alelnöke, aki hangoztatta, hogy a magyarok meghatározó hozzájárulást adtak “Európa feltámadásához”.
Köszöntőt mondott Romani Rose, a Német Szintik és Romák Központi Tanácsának elnöke is, aki kiemelte: fontos jelzés, hogy a megemlékezés szervezői a magyar nemzeti ünnep alkalmából “offenzívan felmutatják” a kisebbség iránti szolidaritásukat.
(Kuruc.info - MTI nyomán)